A felejtés könyve (2020-21)

Felismerlek bújj bármily álruhába,

körötted másként görbül a téridő,

szépséged igaz, de lényed szédítő

vonzása több, mint tested puszta bája.

Beszédes szememnek minden rejtjeled,

amit sugárzol, nekem kódolatlan,

én is ugyanezt a kulcsot kaptam,

belém vegyül szabadon szellemed.

Hangod átjár, mint a fény fehére,

amely minden színt magába rejtett,

hallom benned a föld összes dallamát.

Te vagy a bűn, s a jóság szemérme,

várom a suttogó, csillagos estet,

hullámzó hajad s a mezők illatát.

Csend honolt, ő lenge ezüst ruhában
jött felém, mit imént adott rá a Hold.
Arcára csorgott a fény, s én csodáltam
minden vonását, oly égi tiszta volt.

A hűs éj szellőkből bokrétát kötött,
fejemből a szép szavak mind elszöktek,
tétován keringtek ég és föld között,
pillanatok, évezrednyi csöndek.

Magához vont, szeme örök rejtély,
szemembe nézett, titkába avatott,
fülembe súgott fojtott szenvedéllyel.

Varázsa átjárt, titkos régi kastély,
és hányszor ringatott s hányszor bújtatott,
karcsú teste örök menedékhely.