csillagköd

nebula•  2021. szeptember 14. 23:12

Terraformált tudat

Néha már nem fáj

Nem vág

Csak sajog

De még sokszor felsír

Felnyög némán üvölt

Ordítoz

Leheletébe tömörödött csendben

Fél

Magányosan jajong

Csontos végtelen-térgörbületében

Remél

Remél hogy mint esthajnal egyszer

Egyszer még felkel

Fényesen sebesen szökik

S felragyog

nebula•  2021. szeptember 14. 23:02

Emberállat

Nem tudom ki vagyok

Nem tudom mi vagyok

Hol és mi végre való vagyok

Hát milyen állat vagyok én


Gyötrelmem egy kegyetlen inkvizítor

Kivel szerelmes szeretteim lágyan ölelve kínzom

Így lett mosolyom nekik vinnyogó vicsorgás

Csókom érzik mint nyáladzó dúvadharapást

Hát milyen állat vagyok én


Érdes bőrömbe veszett méreg szivárog

Kihűlt véremben izzó mételyként ficánkol

Vonagló tekintetemben gyújt pokol tüzét

Mi retinám rángatva tombol és ég

Hát milyen állat vagyok én


Tébolytól hevült szívem

Sistergő sejtjeihez

Sunnyogó idő detonátort láncolt

Majd időzítőét kioldva

Dobbanva robban

Szerető simogató karotokban

Hát milyen állat vagyok én


Gondolatom ha beteg bűvölet

Szeretetem lesz bűzös gyűlölet

Szellemem ha lett űzött pogány

Csermelyem lesz árvult gyilkos posvány

Hát milyen állat vagyok én


Tekintetemmel a magasban

Zihálok térdelek a porban

Üvöltő fájdalmam

A rezgő mindenség végtelen dallamába fontam

Ujjaim ökölben

Kezeim széttárva lógva

Görcsös vágyaim ordítva

Csillagok messzi mélyébe fojtva

Hát milyen állat vagyok én


Eszmém fénye mint kárhozat lángja

Fohászom zeng mint démonok imája

Nem áldozhattok fel ahogy áldott állatot

Mert áldozatom hoz reátok egy átkozott állatot

Hát milyen állat vagyok én


Szívemben a szín

Színemben a rím

Rímemben a ritmus

Krisztusban e szív

Hát ilyen állat vagyok én

nebula•  2021. szeptember 14. 22:50

Álmaimban

tudat féltekén kihűlt idegek mögé ki-bebujkáló éji sugallat

vibráló fényének rezgő sziluettje bűvöli sorvadt korcs agyam

törött opálos emlékek mozaikjával tömedékelt hasadt értelmem

mily csalfa zöld ásványcsoda

csak kongó üresen visszhangzó smaragd

kongó tér

kongó gondolat

kongó repedezett sejtfalak

nyöszörgő akvamarin oszlopok

mint sajgó alattomos látomások

remegve recsegő ropogó árnyak

hitehagyott rezzenő omladozó vágyak

köztük őrjöngve cikázó önnön magába csavarodott

mesés gondolat

te fájdalmasan elhaló

hamisan éneklő

körben keringő

bolyongó ténfergő

elmémben fel-alá kóborló csoszogó ábrándozó illúzió

kristálykoponyám szendergő káoszában

beteges viharos zárt szilikátvilágban

szunnyadok

csak a remény hogy benned dobbanok


s közben múlt enyésző húsát

bőrömet szaggatom karmolom

bár újra álmodhatnám tudatom

viszkető lelkem tépem ég

sebesre vakarom

levedleni sziszegő bűzöm nem tudom

alvadó sötét vérem

tekeredve csorog alá állott idő csontos karján

dermedt pillanat markából kipergek mint múló hulló homok

tekintetedbe maró szárnyatlan sóhajként belezuhanok

ott gyötrő gyöngyöző könnyé olvadok

meríts belőlem mig bírom

hadd oldjam hűsítsem izzó kínod

haraplak

éhezlek

éhezlek mint szemfény anyja dús telt bimbaját

ölelj

szoríts magadhoz

csak hidd hogy álmodok

álmodd álmom hogy benned dobbanok

nebula•  2021. szeptember 14. 22:45

Üzenet az nagy egomnak

Szellemem kiégett szféráinak súlya alatt

Lelkem mint díszes diafragma

Fájdalomtól térdre ereszkedett elnyűtt testemen

Repedt koponyám összetartja

Az utolsó leheletemmel tekintetemmel

Prometheus

Téged kereslek

Ki esetlen tehetetlen jószágnak fáklyát mutatsz

S tüzed sötétemben izzó fényárt fakaszt

Nincs fájdalom se belsőségem tépő kín

Mikor befordult titánjaim ellen harcba hívsz

Adj kezembe lángot

És felülemelkedem majd mint ember az állaton

Szemembe ha nézel elmém görbe tükrébe

Látsz bennem mélyen ott legbelül

Mindent elemésztő bestiális-tűz

Hol engem csak engem űz

Hol remegő lángomra

Acsarkodó karvalyi démonok árnyéka vetül

Életem vakító fonalán

Nyál-csorgatva vonyítva lógnak

Forrásom sötét bugyrából

Párolgó bűzös homályból

Csüngő ármányuk bénítja kétségbeesett jómagam

Köztük mint isten ostora

Szétcsapok

Jaj de nem az magasztos nagy magyar vagyok

Fennkölt Durante: égető ötödik ének

Érzem

Hörögve őrjöngve húzza be létem

Elemészti tiszta szerethető énem

De mielőtt végleg fényed nélkül merülök

Lásd meg ki vagyok

Nyers világomban igaz valómban

Csak egy reményt áhító

Az az egy


Porszem vagyok

nebula•  2021. szeptember 14. 22:22

Léleksikoly

Kritikus ponton túlnyomott

Gőzölgő szürkeállomány

Remegő lebenyein átpréselt rezzenő

Forró fantazmagóriám

Senyvedő idegeknek feszülve

Kéjelegve keveregve hempereg

Majd lefagyott kérgemen

Szürreális párlatként csorog

S lassan torkom fojtón

Szívemben dobog

 

Bent burjánzik liheg

Csikorgó foghegyről párolog

Bimbózik az invazív húsevő gyom

Arcomba néz

Mohón rágcsálja tudatom

S már csírázik is

Mint könnyező világ

Tekintetemmel sodródó zokogó

Virág


Húsában halódó a mag

Akár vérző embrió

Oszló haldokló ott a gondolat

És felvisít mélyemből

Mint az az egy

Ki anyja méhéből

Halni megy

Hadd sírjon fakadjon

Hadd ríjon hasadjon

Ahogy magzatnyi atom

Hagyom


Hagyom hogy pusztítson

Világom lángba borítva

Kiírtson

Villanásnyi csendre néma a fény

Lélegzet mint robbanó sújtólég

Koponyámban lebegő por

Pernyeként terjeng a kór

Rothadó húsom bűzébe bújva

Lopva leslek

Most ordíts egom

 

Üvölts üvölts engedd ki

Engedd ki vagy megőrjít

A szívem a szelep

Sistereg és ereszt

Sziszeg

Süvít s kiold

Én halkan súgom


De lelkem sikolt

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom