Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Üzenet az nagy egomnak
nebula 2021. szeptember 14. 22:45 olvasva: 113
Szellemem kiégett szféráinak súlya alatt
Lelkem mint díszes diafragma
Fájdalomtól térdre ereszkedett elnyűtt testemen
Repedező koponyám összetartja
Az utolsó leheletemmel tekintetemmel
Prometheus
Téged kereslek
Ki esetlen tehetetlen jószágnak fáklyát ragadsz
S fáklyád sötétemben izzó fényárt fakaszt
Nincs fájdalom se belsőségem tépő kín
Mikor befordult titánjaim ellen dicsőn hívsz
Adj tetteimnek tüzet lángot
És felülemelkedem majd mint ember az állaton
Szemembe ha nézel elmém görbe tükrébe
Látsz bennem mélyen ott legbelül
Mindent elemésztő bestiális-tűz
Hol engem csak engem űz
Hol remegő lángomra
Acsarkodó karvalyi démonok árnyéka vetül
Életem vakító fonalán
Nyál-csorgatva vonyítva lógnak
Forrásom sötét bugyrából
Párolgó bűzös homályból
Csüngő ármányuk bénítja kétségbeesett jómagam
Köztük mint isten ostora
Szétcsapok
Jaj de nem az magasztos nagy magyar vagyok
Fennkölt Durante: égető ötödik ének
Érzem
Hörögve őrjöngve húzza be létem
Elemészti tiszta szerethető énem
De mielőtt végleg fényed nélkül
Merülök
S ha halhatatlan poklába kerülök
Lásd meg ki vagyok
Nyers világomban igaz valómban
Csak egy reményt áhító
Az az egy
Porszem vagyok
Törölt tag2022. április 4. 08:02
Törölt hozzászólás.
hgm-gaboca2021. november 15. 21:39
Gratulálok...lenyűgöző...párszor elmosolyodtam...vicces néhol egy pillanatig, kiérződik az önírónia...de csak annyira hogy komolyságán ne essen csorba. üdv Gabi