Üzenet az nagy egomnak

nebula•  2021. szeptember 14. 22:45  •  olvasva: 113

Szellemem kiégett szféráinak súlya alatt

Lelkem mint díszes diafragma

Fájdalomtól térdre ereszkedett elnyűtt testemen

Repedező koponyám összetartja

Az utolsó leheletemmel tekintetemmel

Prometheus

Téged kereslek

Ki esetlen tehetetlen jószágnak fáklyát ragadsz

S fáklyád sötétemben izzó fényárt fakaszt

Nincs fájdalom se belsőségem tépő kín

Mikor befordult titánjaim ellen dicsőn hívsz

Adj tetteimnek tüzet lángot

És felülemelkedem majd mint ember az állaton

Szemembe ha nézel elmém görbe tükrébe

Látsz bennem mélyen ott legbelül

Mindent elemésztő bestiális-tűz

Hol engem csak engem űz

Hol remegő lángomra

Acsarkodó karvalyi démonok árnyéka vetül

Életem vakító fonalán

Nyál-csorgatva vonyítva lógnak

Forrásom sötét bugyrából

Párolgó bűzös homályból

Csüngő ármányuk bénítja kétségbeesett jómagam

Köztük mint isten ostora

Szétcsapok

Jaj de nem az magasztos nagy magyar vagyok

Fennkölt Durante: égető ötödik ének

Érzem

Hörögve őrjöngve húzza be létem

Elemészti tiszta szerethető énem

De mielőtt végleg fényed nélkül

Merülök

S ha halhatatlan poklába kerülök

Lásd meg ki vagyok

Nyers világomban igaz valómban

Csak egy reményt áhító

Az az egy


Porszem vagyok

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2022. április 4. 08:02

Törölt hozzászólás.

hgm-gaboca2021. november 15. 21:39

Gratulálok...lenyűgöző...párszor elmosolyodtam...vicces néhol egy pillanatig, kiérződik az önírónia...de csak annyira hogy komolyságán ne essen csorba. üdv Gabi