csendek folyója

Kritikus ponton túlnyomott

Gőzölgő szürkeállomány

Remegő lebenyein átpréselt rezzenő

Forró fantazmagóriám

Senyvedő idegeknek feszülve

Vérrel elegyedve kevereg

Majd lefagyott kérgemen

Szürreális párlatként csorog

S lassan torkom fojtón

Szívemben dobog

Bent burjánzik liheg

Csikorgó foghegyről párolog

Bimbózik az invazív húsevő gyom

Arcomba néz

Mohón rágcsálja tudatom

S már csírázik is

Mint könnyező világ

Tekintetemmel sodródó zokogó

Virág

Kutamban halódó a mag

Akár vérző embrió

Oszló haldokló ott a gondolat

És felsikít mélyemből

Mint az az egy

Ki anyja méhéből halni megy

Hadd sírjon fakadjon

Hadd ríjon hasadjon

Ahogy magzatnyi atom

Hagyom

Hagyom hogy pusztítson

Világom lángba borítva

Kiírtson

Villanásnyi csendre néma a fény

Lélegzet mint robbanó sújtólég

Koponyámban lebegő por

Pernyeként terjeng a kor

Rothadó húsom bűzébe bújva

Lopva leslek

Most ordíts egom

Üvölts üvölts engedd ki

Engedd ki vagy megőrjít

A szívem a szelep

Sistereg és ereszt sziszeg

Süvít s kiold

S én halkan súgom

De lelkem sikolt

Fáradt testem görnyedten

Roskadt fájdalom ölében pihen

Gonddal tömött tudatom

Csonttá sorvadt markomban liheg

Heges aszott ujjaim közt

Mint elnyűtt kötél leng merev tekintetem

Csak csendben figyelek

Elengedem leheletem

Lélegzetnyi szálló cikázó gondolat

Tartaroszomból fakadó bűzös akarat

Toll nélkül verdes akár belezett madár

Fénytörésként csattan

Az elhalt repedezett hártyás falon

Ami vagyok

Konok betonkoponya

Testem lett veszett lélek fészke

Mibe tavasszal se száll vissza fecske

Hát torkon ragadom a madarat

S lenyelem vonagló magamat

Vérem csak dúl dúl

Könnyem csak hull hull

Sajgó féltekém horizontján

Hull le gyötrelem gyöngye

Mint vízesésben csepp

Értelem kövét csiszolva

Drámai kristállyá formálja

Formált elmém fájdalma

Orcámon csorog

Kérges bőröm vájja

Ekeként irhám szántja

S lassan mélyembe szivárog

Hol gyönyör örök magva

Szívemben szomjazva sóvárog

Serceg öleli majd szül virágot

Mely mellkasom felszakítva

Dédelgetett tűzkígyóként ragyog

Ragyogása tekergő kínzó jutalom

Harap belém és én rángatózva csókolom

Izzó foga hegyén mérge s az íze

Mint velőmben lüktető fátum ríme

S közben vénáimon penget

Fülemet nyalva súg dallamot

Lihegve súg súg

Sziszegve nyúz nyúz

Átléptél egy határt

Honnan nincs mi visszahúz

Átléptél egy határt

Hol eszméd sodrába fúlsz

Átlépni azt a határt

Hol tettedért harang nem kondul

Átlépni azt az egy határt

Hol lelkedért senki nem koldul

Hát hol van az a határ

Hol kezed még a fénybe nyúl

Hát van az a határ

Honnan van még az a visszaút

Nincs határ

Nincs madár

Nincs hozzád visszaút

Csak Hekaté könnye

Mi bennem hull hull

Csak egyre zúg zúg

S csak egyre zúg

kopott aforizmám

alatta szív

erezett koszorúra lógatva

bordák közt vonaglik

kiált

kövült szívkamrámban

bujdokló visszhangként

verdes keserédes lírám

mint nyomasztó fluktuáló

tarkuló pillangó-hatás

amorf aortán át tolja üti

injektálja fejembe mi fáj

nap fényével vasalt betongáton

konok csontos magamon

unottan

homlok mögött lábát lógatja

porladt égett unalom

tovatűnt hajdanok akár lágy akkord

lelkemben fodrozódik

s tőle viharvert gátlóm jajong

fullasztó folyamként tolakodik

rám zúdul présel

sajtol

sajgó repedéseken át

lök nyom

csak tol

komótosan csendembe fojt

fojtogató csend szürkületében csorgok

mint mikor ködbe vész csermely

s csak távolban hallszik hogy csobog

selymesen mohán folyik

zokog

eme torzult elme nyúlványain

mint korhadó fán

leng foszladozó múltam

ez a homályomba-temetett

indaként

tekintetemmel alant tekereg

alantas koponyámnak ez csak hordalék

de mélyemben ott bent

mélyen

búsan fájón kevereg

zúgók örvényei közt

zubogó keserűség medrében

lelkem őrlő köveken ott lent

bánatommal csörgedez

hirtelen szememből könny szökik

csillan csak úgy pereg

kérges bőrömön fut-fut

majd csendnek folyójába csepeg

csendesen-folyó síkján

pillan

lomhán kifeszül a lét

halkan rángatja víznek üstökét a szél

fodrozó csillámló sörényén fény

fénylő szélben tekergő

hallgatag tükörbe merülő

ártatlan néma nesz

csüngő lábam alatt sodródik

a nincs fönt

a nincs lent

nincs kint

se bent

se kín

se Te

mint fény

csak csend

hogy vágyom rád

te virágzó kérésznyi nyugalom

te gyönyörű te tiszta

te pillanatnyi fényben lobbanó

mikor veled lebegek

üres leszek üres nesztelen

színtelen akár a tér

illanó akár a fény

de most kérlek ölelj

cirógass

hamvasan pulzálj lassan simogass

vakíts el

te súlytalan szerelmes gondolat

csábíts el mint lágy csókoló forró kéj

szakíts szét

hol mindenség Isteni csendje kél

s az Ő csendjében

ő gyöngéd ringatott

csendek folyója

lírám

csitítsd el zúgó tudatom