Eszter blogja

Angyalszárnyon jő karácsony,

leszáll, majd megül a rácson,

nem kell neki kitárt ablak

oda, hol lelencek laknak.

Hol jobb sorsra vágyó gyerek

magányos szívvel kesereg,

nem bújhat anyja ölébe,

vigaszt lel a hóesésbe`.

Hull a hó, akár a manna,

boldog ember, aki ad ma,

elismerést, simogatást,

nem rombolja szét a varázst.

Reményt plántál a szívekbe,

szeretetlen szertelenbe,

talán nem csattan ma pofon,

a rosszat nem veszik oly zokon.

Akire az állam vigyáz,

a karácsony annak sivár,

nem az ajándék hiányzik,

inkább szeretetre vágyik!

Megértésre, biztonságra,

ne legyen magányos, árva,

hogy szeressék, elismerjék,

egyszer őt is hazavigyék!

Angyal szállott ma a rácsra,

átröppent a fenyőfára,

hang nélkül szólt, szívben üzent,

- Vigyázok rád, csak ne csüggedj!

Minden gyermek meleg, szeretetteljes szülői otthont érdemelne! 

Szomorú, hogy sokaknak a nevelőotthon jutott. 

Akinek átmenetileg, talán könnyebb és nem érzi bélyegnek egy életre.

(Nem tudom megjelenik-e a vers a főoldalon, ezért ide is feltöltöm.)

Mi kell a boldogsághoz?

Egy maroknyi napfény,

bárányfelhők az égen,

csipetnyi mosoly,

leheletnyi kétely,

hangyányi bánat,

szárnyaló nevetés,

derű egy kosárral,

szivárvány pántlikája,

gyermekek lábnyoma,

terített asztal,

anya főztje,

otthon melege.

Mi a boldogság fokmérője?

Tavasz derűje,

nyár játéka,

kócos csalit,

derék erdő,

jól fésült rét,

hullámok habja,

porladó sziklák,

termékeny,  gazdag ősz,

gyümölcs a kertből,

tél, puha hóval,

madáretető.

 Mi kell a romantikához?

Tücsökzene,

holdfény ezüstje,

hulló csillagok,

lágy hullámok,

szállingózó hóesés,

szerelmes ölelés,

virág az asztalon,

kis doboz bonbon,

rigó a faágon,

gesztenye  parázson.

Nem sok kell a hétköznapi boldogsághoz, éljük meg mindannyian!

Pénzről nem írtam, a boldoguláshoz kell ugyan és létszükséglet, de még nem gyönyörködtem egy bankóban.

Évekkel ezelőtt jártam

Esztergomban, a bazilikában,

mosolyogtam mikor láttam,

könnyezve jönnek ki páran.

Én egyszerű, bűnös lélek

a templom hűvösébe léptem,

nincs szó arra, milyen érzet!

Érezted már valaha,

hogy leszállt az ég minden angyala,

lelked ringatja mint gyermekét az anyja, 

apró leszel, védtelen, nincs benned félelem,

tudod, hogy itt vagy jó helyen.

Így lett parányi testem, lelkem,

s amit átélt sok-sok ember,

én is ugyanazt éreztem.

Mintha belebújnék éppen

a mindenség tenyerébe,

s ott, a templom hűvösében

jólesően hullt a könnyem, 

éreztem, a lelkem könnyebb,

s talán egy óra múltán, 

bűneimtől szabadulván,

a templom hűvöséből

tiszta lélekkel kiléptem.

Kenyérnapot tart a világ,

lelkünkből szóljon az imánk!

Erősödjön meg a hitünk,

az ige is legyen kenyerünk!

Kenyér jusson asztalunkra,

Földünket ínség ne sújtsa,

dicsérjük a Mindenhatót,

a magvetőt s az aratót!

Az iskola kapu tárva,

új kalandok várnak rád ma,

ceruza, toll, tankönyv, tábla, 

elvezet egy új világba.

Érted cseng-bong ma a csengő,

legyen zene füleidnek,

könnyű sóhaj szüleidnek,

sokszor megszólal, míg felnősz!

Nyüzsög, hangos, zeng az udvar,

élet költözött a házba,

minden terme alig várta,

megérkezz s a padba huppanj.

Új tanév, új ismeretek,

tanáraid elsprinteltek,

tanításuk irányt mutat,

találd meg a helyes utat!

A nyáron csend volt a szomszédban...szeptember elsején jó volt újra hallani a gyerekek zsibongását. Engem nem zavar!