Eszter blogja

Évekkel ezelőtt jártam

Esztergomban, a bazilikában,

mosolyogtam mikor láttam,

könnyezve jönnek ki páran.

Én egyszerű, bűnös lélek

a templom hűvösébe léptem,

nincs szó arra, milyen érzet!

Érezted már valaha,

hogy leszállt az ég minden angyala,

lelked ringatja mint gyermekét az anyja, 

apró leszel, védtelen, nincs benned félelem,

tudod, hogy itt vagy jó helyen.

Így lett parányi testem, lelkem,

s amit átélt sok-sok ember,

én is ugyanazt éreztem.

Mintha belebújnék éppen

a mindenség tenyerébe,

s ott, a templom hűvösében

jólesően hullt a könnyem, 

éreztem, a lelkem könnyebb,

s talán egy óra múltán, 

bűneimtől szabadulván,

a templom hűvöséből

tiszta lélekkel kiléptem.

tavaszi nátha elkapott

ütemre zenél mellkasom  

láz fakad a rügyek mögött 

ágyban fekszem párnák között

nátha szegte a kedvemet

méhkasnak érzem fejemet

besüt a nap ablakomon

borogatás homlokomon

mézes tea liter számra

gyógynövények garmadája

parajdi sót pipázgatok

köptetőket kortyolgatok

a mellkasom zireg-zörög

gyomrom is fáj ha köhögök

az ablakon besüt a nap

gyógyítgatnak a sugarak

(Alibi vers miért csak gondolatban vagyok itt... üdvözlöm az olvasókat.♥)

Régi, patinás daráló,

mellyel borsot őrölt anyám,

benne fából kicsi fiók,

apró gombbal az oldalán.

A daráló ma már emlék,

lányaimnak játéka volt,

fiókjába épp belefért

az aranyhörcsögük, Lipót.

Becsukták a kis fiókot,

ott lapított benne Lipót,

többé nem tudták kihúzni,

így a család bepánikolt.

Lipót most már nem lapított,

ágaskodott, nem volt kiút,

azt gondoltuk, hogy elnyelte

a daráló a hörcsögfiút.

Minden jó, ha jó a vége,

egyszer csak kinyílt a fiók,

kissé csapzottan, de épen

kiszabadult végre Lipót!

A napokban előkerült egy régi, vagy száz éves borsdaráló, szemrevaló, míves munka ma is.

Eszembe jutott egy gyerekcsíny, ma már jót kacarászunk rajta. 

Amikor történt kissé ijesztő volt, hogyan is tudjuk kiszabadítani épségben a kis aranyhörcsögöt.

Fájdalmak mik el nem múlnak

szívem mélyén meglapulnak,

mikor itt az évforduló,

évről évre megújulnak.

Ma is látom hogy integet

a kapuból, buszra menet,

barnán, karcsún, nyári ingben,

soha meg nem öregedve...

Az is itt van szemem előtt,

hogy utoljára vesz levegőt,

még sokáig reménykedtem

elaludt csak, majd felébred.

Lassan ötven éve alszik,

temetőben porladozik,

közben én megöregedtem,

új családot építettem.

De Őt soha nem feledtem,

szívem mélyére temettem,

ma is látom, hogy integet

a kapuból, buszra menet...

Talán húsz éve egy grafológus tanár az írásomat többször is nézegetve azt mondta, nem érti, de van egy

másik férfi is az életemben. Akkor éppen egy tanfolyamra jártam, a jegyzeteimben ezt a jegyet hordozta a kézírásom.

Férjnél voltam, nálam a hűség szent fogadalom. Később elárultam neki, hogy fiatalon özvegy lettem, talán ezért a másik férfi,

aki az első férjem volt. 

Úgy látszik az írásjegyek árulkodnak a lelkünkről is. Valakinek a hiányát az idő se törölheti el, csak jótékonyan jó mélyre rejti.

Ma, első férjem halálának évfordulóján e verssel emlékezem, virág helyett...

Kíváncsiságból írtam be a nevemet a minap a Google keresőjébe. 

Megörültem, amikor a spotify.com-on a Karantén mesék - Mesék csendespihenőre

között rábukkantam A kilenc szilaj rénszarvas című versemre, egy kellemes

hangú előadó  tolmácsolásában. Tetszett nekem. Remélem másoknak is

elnyerte a tetszését. Ez is az újévi örömeim egyike!

Az alábbi linket bemásolva hallható.

https://podcasters.spotify.com/pod/show/heidt-erika/episodes/Paluska-Jnosn-Kilenc-szilaj-rnszarvas-e2cssqh?fbclid=IwAR3nshjA2WwQld7Kra04OuSZKbQtr2mJMC7sUhw-5ledCM2UIbqP2FXAhwk