merleg66 blogja

Splitbe érkezve már messziről

Vágyakozva hív az Adria

A kikötőben, rendezett sorban

Kisebb, nagyobb hajók, végtelen sora!

Halász hajók, sziklák a parton,

Split gyönyörű óvárosa,

Ha megteheted egyszer kedves barátom,

Pihenni, feltétlen menj el oda!

Szemed elé tárul az ókori város

Minden szépsége, ősi fala

Ez itt előtted, Diocletianus

Római császár nyári laka.

Pálma fás sétány a tengerparton

Műemlékek végtelen sora,

Mit látsz, megmarad emlékeidben,

S szíved vágyik vissza oda!

Szállodák, kávézók, éttermek,

Turisták végtelen hömpölygő sora,

Árusok kínálta  csecse-becsék,

S a környező szőlők legjobb bora!

Nem tudsz betelni, habzsolod a szépet

Szeretnél megőrizni minden apró képet,

Este ha a nap lenyugszik csendben,

Sétálhatsz a parton, kedveseddel ketten!

S ha véget ér majd a szép utazásod

S fentről nézed a várost s karod

Búcsút int a gyönyörű Adriának, tudod

Hogy lelked egy darabját itt hagyod.

Csodás a kékség, oly szép a tenger

Szikrázó napfény fonja be

Hullámaival a hegyek övezte

Adria vár vissza ide! 

Amerre csak nézel, dúl a háború

Huszonegyedik század, milyen szomorú
Nem tanult az ember, elmúlt századok alatt,
Hajtó erő a pénz és hatalom maradt!


Hiába volt két világ égés, pusztító háború
Hiába a veszteség, a bánat és a nyomorú
Sors, mely osztályrészül jutott mindenkinek,
S nem vágyta a nép e boldogtalan időket!


Új generáció született, tele vad érzéssel
Eltiporni mindent, ami neki nem kell,
Nem lehet más az ember és eltérő  vallás!
Más a bőre színe? Jöhet a megtorlás!


Ember! Miért nem tudsz végre gondolkodni?
Nem kell a másságot, irtani, rombolni!
Bizony, már nem élünk a sötét középkorban,
Vagy te ott maradtál, s nem szakadsz el onnan?


Szép a világ, arra fordíts az akaratod,
Még jobb és szebb legyen, s a gondolatod
Ne azon járjon, hogy nagy hatalmad legyen,
Ne a pénz hatalma irányítson, s vigyen,


Add Uram, hogy végre teljes béke legyen,
Ne szóljon a fegyver, se földön se égen!
Hiszen a szeretetről szól a tanításod,
A pap mégis megáldja a gyilkoló szerszámot!


Legyen hát végre béke, széles e világon,
Ez a legfőbb óhaj, ez a kívánságom!
Ne engedd hát Uram, ezt az őrületet,
Mely bármilyen indokkal, az romboláshoz vezet!


Ha már a béke uralja végre a világot,
Megszűnik az éhség, megszűnik az átok,
Mely  a szegény emberiséget sújtja,
Fényesen világít a szeretet csillaga újra!

Ültünk a strandon,egy nagy pokrócon,

Fiúk és lányok vegyesen,
Ismerkedtünk, beszélgetünk, a napon,
Akartuk, hogy szép nyarunk legyen!


Barna lány ült velem szemben
Tetszett a lány nagyon nekem!
Válláig ért a szép hosszú haja
De nem érdekelte a társaság zaja,



Szeretetre vágyott, ez volt a szemében
Kedves kis arca gondba merült
Néztem az arcát , törékeny alakját
Szerettem volna, ha mellettem ül.


Nem történt semmi,nem akart észrevenni
Nem volt itt velünk még gondolatban sem,
Távolba révedt, s találkozott szemünk,
De nem engem látott úgy hiszem!


Este már együtt sétáltunk a parton
Hallgattuk a Duna lágy csevegését
Távolban fények, s kezemben tartom 
Törékeny,, kicsi, fehér kezét.


Bele szerettem, mert megmentett engem,
A hibától, mit majdnem elkövettem
Fejest  ugrani a hídról, a Dunába
Ez lett volna életem utolsó mutatványa!


Csendesen mondta, ne tedd ezt drága
S erősen megfogta mind a két kezem
Hozzám hajolt megcsókolta ajkam,
Én simogatni kezdtem, szerelmesen.


Szerettem ezt a lányt, ő volt az álmom,
Gondolatom mindig csak nála járt,
Ha bánatom volt, felidéztem akkor,
A Duna-parti estét, éjszakát!


Két évig szép volt, hogyha tehettem,
Utaztam hozzá, fél országon át,
Egyszer hirtelen összedőlt minden,
Nem hibáztatom, de akkor, nagyon fájt!


Becsaptál engem, mondta búcsúzáskor,
S nem nézett rám többé soha sem,
Én értetlenül ültem, nem értettem akkor,
A bűnöm, mit el sem követtem!


Ma sem tudom, hogy mi volt az oka,
Miért szakított, s miért hagyott el,
Talán egy új szerelem tartotta fogva,
S érezte, beéri ennyivel.


Ha találkoznék vele életemben még,
Megköszönném akkor, hogy megmentett,
Bár régen volt, nagyon-nagyon rég,
De új útra terelte az életemet.


Sokszor eszembe jut, ma is ez a lányka,
Hosszú haját, mely talán ősz, borzolja a szél,
Szeméből sugárzik a szeretet lángja 
Ameddig élek, e kép, a szívemben él!




Ez a verset egy esztergomi lánynak ajánlom aki valaha, régen a Rákóczi tér 1 szám alatt lakott!

Miért kell a hazád elhagynod, testvér,
Miért van, hogy az itthon ,belőled nem kér
Mi kellene ahhoz, hogy itthon maradj,
Építsd, szépítsd e hazát, és itt gyarapodj?


Hisz oly kevesen vagyunk és oly gyorsan fogyunk!
Öregszik a nemzet, de nem ez a fő gondunk!
Két részre szakadt a nép, nincs már megértés,
De magyar a magyarnak farkasa, s a kísértés,


Hogy más hátán juss fel a magas posztokra
Ma már olyan hatalmas, csak a pénz garmada
Mi mindent és mindenkit megmozgat, csak azért,
Hogy minél több legyen, házadban az érték!


Miért silányak ma itt, az emberi kapcsolatok?
Miért érzed jobban magad, más  hazájában,
Ahol idegen vagy , csupán  láz álmok, a gondolatok
Hogy végleges  otthonra találsz abban a hazában!


Annyi a kérdés, de nincs mindig rá válasz!
Másképp gondolkodsz erről s más a támasz
Mit kapsz ott messzi tájon, sokat dolgozva,
Vidám vagy mondod, nincs okod napi gondra!


Pénzed is van, s a maró honvágyad is szűnik,
A munkád után bizony megbecsülnek, s tűrik
Hogy nem voltál és vagy népükből való
Meg kapsz mindent mi kell, ez így helyén való!


Mégis sajnálom testvér, hogy messze élsz hazádtól
Ettől a tündéri, szép Magyarországtól
Nagyon remélem, hogy megérjük egyszer,
Hogy hazatérsz ide, sok-sok szeretettel,


Várunk majd akkor, ölelünk keblünkre,
Otthonra lelsz akkor újra a körünkbe!
Addig csupán a nagy  kérdés mi megmarad,
Miért van, hogy máshol élsz, s nem itthon vagy?

Egyre többen hagyják el az országot! Ez azt hiszem minden jóérzésű embert bánt, aki magyar! Ez a gondolat ihlette ezt a néhány sort.

Hömpölyög a tömeg a hatalmas Plázában

Üzletből  ki, üzletbe be, válogattam az áruban.

Követ egy család, veszekedve, nem értenek egyet,

Hogy a  gyereknek milyen ruha, cipő kellett.

Unom már a zajt, a nyüzsgést nem kívánom,

De vásárolnom kellene, minden áron

Megbízásom van egy szép ajándékra,

Születésnapra vinnénk, majd ajándékba!

Kuponom is van, de most nem használhatom,

Nem érvényes arra, mire szól a megbízásom

De ajándékot nem találok, olyat mit szeretnék,

Bár nincs pontos leírás, arra, mit vehetnék!

Megunom, otthagyom, majd egy másik helyen

Az ajándékot, szépen, csendesen megveszem!

Nem tolongok tovább, más lábán taposva,

Elmegyek innen, egy ember léptékű boltba.

Legutóbb a helyi Plázában akartam ajándékot venni. Ez az élmény ihlette ezt a kis szösszenetet.