lizbet01 blogja

Rózsaszín felhő a szürke felett,
ölel karod, s a testem reszket.
Boldogságtól könny szökik szemembe,
mert érzem, hogy mennyire szeretlek.

Csak téged, mert csak érted reszketek,
s a felhőt te hozod el nekem.
Fényt, aranyló sugarat az éjben,
szemed ragyogását sötétségben.

Hogy lássak, s hogy, e földön éljek,
szikes mezőkön, zúgó tengeren.
Óázis vagy te a szívemnek,
öröm, boldogság ha átölellek.

Ajkam ajkadon, vért fakaszt íze,
halálos csók az élet reménye.
Rózsaszín felhő a szürke felett,
mert érzem, hogy mennyire szeretlek.

Nagy Erzsébet

Szarvas

Bizsereg lelkem, utcára hajt engem.
Kanyarok, szürke beton fut előttem,
én megyek, mint az ki valamit keres.
Felettem kéklő égbolt őszi fényben,
házak udvarán félig halott kertek.
Templomnál állok, tornyára bámulok,
ott fenn harang kongatja a hívó szót.
Belépek édeskés ízű szentélybe,
feszületről rám tekint a Kegyelem:
Állok én térdre hulló gyarló ember,
Jézus kezén seb tátong, a vér csorog.
Vörös szőnyegen oly bűnbánón állok.
Benned él hitem!.Jézusra tekintek.
Fanyar mosoly,-hisz nem vagyok bűntelen!
A kegyelmet folyton-folyvást keresem,
mert hontalan, e földön élő lelkem.
Csend van, hallgatnak az ősi harangok,
a falak sóhaját oly tisztán hallom.
Megsimítja lábát reszkető karom,
meleg, hiszen Ő ma is él, nem halott!
Búcsúzom keresztre feszített Kegyelem!
Künn az égbolt csillaggal ékesített,
főtéren fenyő áll ünnepi díszben.
Karácsony jön a szeretet ünnepe.

Nagy Erzsébet

Szarvas

Karácsony fehér ruhát öltesz,
s engem hívsz egy meghitt frigyre!
Hogy veled éljek magányomban,
téged ölelve esküt súgjak.
Karácsony, szeretet él benned,
öledbe hajtom árva fejem.

Imbolygó gyertya láng anyám ül árnyékán,
vele szemben állok, s nézem arcát.
De eltűnik, ha majd csonkig ég a gyertyám!
Eltűnik, haja libben, s oly messze jár.

Szánkó siklik, csikorog a hó,
tripp-trapp még dalol a lópatkó.
Csengő csilingel, s anyám szól,
én hallom hangját a távolból.
Szellő hozza fülembe bújva
csilingel, mint szánkó harangja

Nagy Erzsébet
Szarvas