lizbet01 blogja

lizbet01•  2011. január 17. 12:04

Itt vagy

Szeretlek, mondogatom újra a szót,

s a szívem ritmusa érted dobog.
Arcodnak redőin megakad szemem,
látod álnok könny gördül ki belőle.

Nem bánat és boldogtalanság cseppje,
hanem feszítő öröm, itt vagy velem.
Hogy az évek nem löktek a homályba,
csak redőket rajzoltak az orcádra.

Itt vagy velem, s ha ölelsz reszketek,
a szavak megkoptak, de él a lelkem.
Él még a kimondott szó, hogy szeretlek,
úgy cseng, mint a harang esti zenéje.

Mond ki te is ha fáj és ne várj másra,
szóljon úgy mint a hárfa muzsikája.
Húrok pengése sötét éjszakában,
csillagos égbolt legyen az árnyéka.

Ne feledd holtig is élhet szerelem,
barázdák szövik arcod, de szeretem.
Érezlek most is úgy, mint akkor régen,
a testemen ég ma is érintésed.

Apró szikra mely ma alszik csendesen,
várja a lángot, hogy újra ébredjen.
Várja a szót, az esti harang szavát,
hárfa csilingelő húrjának hangját.

Várja, mint szomjazó föld a harmatot,
várja az alkonyban meglopott csókot.
Gilig-galang ringassatok el lombok,
mert ti, halálomig velem maradtok.

Mint a szó, mely kering minden hajnalon,
bekopog a jégvirágos ablakon.
Tavaszon nyáron jégvirág barátom,
ülsz árván napsütötte ablakomon.

Szeretlek, mondogatom újra a szót,
ám körülöttem csak a süket fal kong.
Mondogatom, de csak a csend válaszol,
e szóval csukódik le a koporsóm

Nagy Erzsébet

Szarvas


lizbet01•  2011. január 10. 22:08

Vágytam rá

Ködben táncol a hosszú éj,
kanyargó út tűnik elém.
Mely hulló könnyben lánggal ég,
dermedt arcomon síró jég.

A köd szitál, vártalak én,
látni, hisz szívem érted ég!
Szitáló álom ébredés,
vágytam rá, s úgy fáj a vég!

Ködben vígan táncoló éj,
halvány csillag felettem néz.
Aludj Kedvesem!-súgom én,
szívem remeg, fázik szegény.

Vár az otthon, kietlenség,
szeretlek a köd sűrűjén.
Szeretlek, fáj minden remény,
nélküled az élet, mit ér?

Nagy Erzsébet
Szarvas

  


 

lizbet01•  2011. január 10. 21:45

Fohász

Egyedül a végtelen határban,
suttogó fű erdő árnyékában.
Egyedül zizegő nád dalával,
rezgőnyárfa élénk ritmusával.

Fohász!-mondom-Kell nekem!
Uram szólnék csendesen.
Nap ég májusi fényben,
fohászra vágyik szívem.

Tiszta az égbolt, mely szemedtől kék,
Uram kérlek, e percben velem légy!
Zúgó áradat pusztít a mélyben,
ahol bárányaid bűnben élnek!

Én?-Neveddel henyélek.
Magányra vágyik szívem.
Vigaszt keresek remélek.
Fohászom fut a széllel.

Fájdalom az, mit érzek a mélyben,
felnézek rád Uram, fel az égre.
Szólnék hozzád, ki árva nincstelen,
elvesztem, e világon nincs helyem.

Fájdalom az örvényben,
hullámzó árnyék követ.
Sötét, de arany színben,
gúny, életem tükrében!

Nagy Erzsébet
Szarvas

  



 

lizbet01•  2011. január 10. 21:40

Búcsúzzam?

Ligeti fákon színes lombok,
hol fejem felett ring az alkony.
Vörössen lobog szívem pírja,
égi fürdő mennyei pokla.

Menni kell, a nap végére jár,
siklik az út és otthonom vár.
Villany gyúl, hát indulok tovább.
Hogy hová, merre?-nem tudom már!

Zöld fahídon némán toporgok,
alattam a Körös kanyarog.
Egy arc a vízben mosolyog,
könnyem hull, úszik a fodrokon.

Betűk tombolnak az agyamban,
szétrágom apró darabokra.
Szilánkoktól apró szúrások,
szívem szántják, múlik az alkony.

Te boldog vagy, s ez nagyon jó!
Búcsúzzam tőled?-vár a pokol,
bűnös lelkem az útravaló!
Majd visszaintek a kapuból!

Siklik az út, elől kanyarog,
ember műve, e beton folyó.
Sötét az égbolt, haza tartok,
ám könny csorog az arcomon.

Látom alvó szemed, boldog vagy!
Megsímítanám, fáj a vágyam!
Kezem nem érinthet, távol vagy,
gyülőlt évek őrlő malomban.

Itt van előttem otthonom.
Jó estét!-az ajtón kopogok.
Behunyom szemem és zuhanok!
Órdítok, Istenem meghalok!

Búcsúzzam? -Örömök elfogytak,
elvetted, a napok sajognak!
Fülembe gyászzenét dalolnak,
a szívem hullaszagú morzsa.

Nagy Erzsébet
Szarvas


 

 


lizbet01•  2011. január 10. 21:03

Elkésett hó

Lassan lehull már az elkésett hó,
megint elmúlt egy év-mondogatom.
Mellettem kis fenyőfa világol,
65 év súgja a szél odaátról.

65, és felemelem egyik lábom,
tán indulni készül át a hídon?
Széken ülök, másikat lóbálom,
tekintetem átdöfi ablakom.

Lassan lehullik az elkésett hó,
kérdezem-ki az ki nem háborog?
Akkor, ha arcát befedik árkok,
évek járják rajta a galoppot.

Karácsony van pelyhekben hull a hó,
éveket betemeti az álmot.
Hogy, szeretni lehet e világot,
hol szegénység gyűlölettel táncol.

Hullj hó, hullj te hófehér takaró,
nyeld el a zajt, mert annyira fájó.
Itt dübörög a csendben, s nem szól,
van még idő, te csak írj és dalolj!

Dalolj, s légy hazádnak dalnoka,
hogy szeretet az élet záloga.
Haldoklik már a föld, s az égbolt,
halványabbak az égi csillagok.

Karácsony, mint gyermek úgy dalolok,
szeretlek élet, engem bitorolsz!
Sajgó testem ha a földnek adom,
akkor is csak tereád gondolok.

Nagy Erzsébet
Szarvas /2011 01 10/

 

  

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom