bomover blogja

Felbolydultan,mint egy méhkas,

láthatatlanul"repülvén"....

Vad szorongással,

csíllapíthatatlan vággyal

   állok,

a reménytelenség tetőfokán.

Édes fehér lelkek,

melyeknél még a

frissen hullott hópelyhek is

tisztátalanabbak...

Álmodom,

egy álmot,melyben minden szép 

és misztikus,

varázsitassá válnak a szavak...

Mámorító dallamot játszik a csend,

csillag ösvény kacérkodik velem,

fenn és idelenn.

Körülvesznek szivárvány csillámok,

szebbek bárminél,

érzékelem,

áll ott egy lélek,

erősebb bárkinél.

Pajkos gyermekként játszik az idő

a sorsvonattal,

nem hív,nem űz

s nem marasztal.

Engedi,hogy az legyek ki vagyok,

nem hallottam szebbet

mit-e dallamot.

Elengedem a tegnapot,bár ma meg kísértett...

Eljöttek hát az álmaink,
összeértek vágyaink.
Eltűnt a felhő az égen
már nincs komorság az éjben.
Felizzó csillagok ragyogása
újjászületett énem csillogása.
Mosolyomban lubickoló pillanatok
tudom ismét önmagam vagyok.
Itt van a varázs
felizzott a parázs.
Kihűltnek vélt gondolatok,
fellángolnak bennem
a mondatok,
szabad ismét szabad vagyok,
mert én
újra immár ÉN VAGYOK!

A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében.

Eleanor Roosevelt