bomover blogja

Jön az álom csendben, halkan,
lelkem ujjong szívem dobban
ismét...
Reményt keltenek a percek,
mohón buzdítják a lelket
élj még.
Megfáradtan, elgyötörve,
zuhanva erőtlen le a földre
éltem... létem.
Szeretteim majd mind eltemettem,
csillagaim veszítettem,
s úgy éreztem
végleg... vége.
DE jött egy álom, csendben, halkan,
remény sugallik a dalban
ismét... élek.
Ölelés, csók és édes ízek,
figyelem, bók és fénylő lélek
mily gyógyírek a szívnek,
Mert engem még így nem szerettek!

Vágylak,
mint napfény ízét a virágok.
Hangod,
mint a tavasz dallama,
táncba hívja szívem,
újra ás újra...

Simogató puha bársonyán,
hófehér tiszta vásznán
üdén,varázs ittasan,
szárnyalva és bódultan.
Gyönyörtől reszketve aléltan,
mindvégig csókodra szomjasan,
jól lakottan mégis éhesen,
vágyik rád remegő szívem.
Szeretlek! ezt ne felejtsd el,
nincs csodálatosabb,
ahogyan lelkem
ölelkezik
lelkeddel.

:-)

Szeretve kéne lenni,
és boldogság lenne a világon,
szeretve kéne,
és beteljesülne a legcsodásabb álom!
De most mint egy fuldokló:
"Szeress kérlek!" a végtelen felé
ezt kiabálom...

Ajkaidon izzó varázsigék
álomittassá tettek,
gyönyört adó érintésed
bódulatba ejtett.
Érzem én nagyon,
s kívánom mohón a szerelmet,
szeretek lenni,
IGEN szeretek
kedvesed,s szerelmed.