kosa blogja

magamtól magamig

reám szakadt a jövő-
kép tömény csendben törleszt
(mindig a múltban lézengtem,
fél szemmel a jelenben). úgy
elvagyok magammal magamban
tudtomon kívül fejlődnek az események.
költő, te még írsz verseket a párás hajnalról,
amelyen végigsétál a reggel? vagy
ma már badarság esőcseppekről szöszölni, csak
a villámról, ami úgy csap le, mint az istennyila.

telihold van. áporodott köz, helyek.
verejtékezik az álmom. gyűrt párnámon
ringatom a fejem bele az éjszakába.

bitang nagy kánikula van. sületlen álmok égnek el a napon. napom üszkösödik, hűsítő zápor kellene naplopók, napot lopók, napot lopok, órát, percet, pillanatot. a zűrzavarban űr és zavar a fesztelenül szűkölő idő. nyelek, nyerek halálért életet, áldozatként a feltámadásra.