Rosszcsont kisasszony naplójából

                                        (folytatás)

Bár elgondolkodtatott hogy kint hová is tudnám bedugni a serpenyő dugóját, de végül is gondosan beástam a vizes homokba. Kiklopfoltam a húst jó alaposan a serpenyőben. Ráborítottam két csomag fűszert és hozzátettem a zöldségeket is. Egy villával kitartóan és gondosan kevergettem, hogy le ne égjen. Már majdnem elkészült mikor megjelent anya és sipítozva ezt kérdezte: –Miiit csiinááltáál máár meegíínt? –Főztem neked ebédet! –húztam ki magam büszkén. Erre ő nagyon meghatódhatott azt hiszem, mert leült a homokba mellém, fogta a serpenyőt, nézegette és könnyes szemmel hüppögött. Kicsivel később becipelt magával, megmosta az arcom, a kezem és leültetett a konyhaasztalhoz. Elém tett néhány papírt, ceruzákat és tollat, hogy rajzoljak neki, amíg főz. Szegény anyának csak muszáj ebédet főznie, ha már én nem tudtam időben befejezni! Épp galuskát szaggatott. Láttam, hogy teljesen leköti a figyelmét. Úgy véltem, hogyha az előző meglepi nem jött össze, akkor itt az ideje valami olyannak amit  be is tudok időben fejezni. Megvan! Kitetoválom az egész lábam! Gyorsan munkához is láttam. Rajzoltam házat, szivecskéket, virágokat, füvet, napot, felhőt és oda is írtam hogy anya szeretlek így: ○○○○○○○○○ Elkészült! Anya épp az ebédhez terítette az asztalt én pedig az étkező nemrég festett csupasz sárga falát nézegettem. De csúnya üres! Na majd kipingálom ezt is! Kezet mostunk. Anya lesúrolta a lábamat is. Azt mondta összefirkáltam. Firka! Még hogy firka! Meglátszik hogy nem ért a művészethez! És még azt sem tudta elolvasni hogy ○○○○○○○○! Ezek a felnőttek! De kis butuskák! 

Csendben falatoztuk az ebédet. Csirkepaprikás volt galuskával. Anyára néztem. Rám mosolygott. Épp olyan most, mint egy fekete hajú angyal, csak nincs szárnya. Nem is emlékszem, hogy vajon korábban volt e neki, de biztosan volt. Hiszen ő vigyáz rám, gondoskodik rólam, fogja a kezem, velem sír ha elesek, betakar és még akkor is szeret, ha rossz vagyok. Mint a múltkor, amikor a kezére csaptam. Akkor is szeretett. Úgyhogy tuti angyal, csak biztos ellopta a szárnyát valami politikus. Apa a múltkor azt mondta, hogy azok szétlopják az egész országot. Nem tudom pontosan, hogy mi az az ország, de apa szerint abban sok város és rengeteg utca van, a miénk is, úgyhogy egészen hatalmas.

Az angyal azt mondta hogy egyek tovább szépen míg ő beteszi a ruhákat a mosógépbe. Gyorsan befaltam az ebédet. A tányér alján viszont maradt némi szaft. Sajnáltam, hogy kárba veszik. Néztem, nézegettem, belemártottam a mancsomat. Érdekes bevonatot képzett a tenyeremen, mint egy krém, csak olyan pirosas, narancssárgás a színe. Szép! Hű! Csodaszép! Ó, hát ez épp jó lesz festék helyett. Meg is örökítem a kézlenyomatomat ezen a csúnya, csupasz falon! ( folyt. köv.)