kacatok belőlem

Novella
kisspatricia•  2020. augusztus 8. 08:36

Rosszcsont kisasszony naplójából

                                        (folytatás)

Mancsoltam egyet. Gyönyörű lett a narancsos színű tenyér lenyomatom! Ezen felbuzdulva mancsoltam még jó néhányat, amíg csak elért a karom. Mikor az angyal visszajött hirtelen nem is hasonlított egy angyalra. Kimeredt a szeme és úgy kiabált hogy szinte égnek állt a haja. Megijedtem nagyon, azt hittem anyát is ellopták a politikusok és ez a nő itt valaki más, de aztán sóhajtott egyet és újra anya volt. Lehet, hogy varázsló?  Segítettem ellátni a húgom aki felébredt közben. Persze a büdi pelenkához nem nyúltam, azt soha, soha meg nem fogom, de bekrémeztem a tiszta popsiját. Kicsit játszottunk, bolondoztunk, majd lefeküdtünk az óriási ágyra. Anya megint a cicijéből etette a tesómat és közben elmagyarázta hogy sokáig nem lesz ovi, mert valami nyári izé van. Beszámoltam arról milyen remek kis terveim voltak mára, de mire oldalra néztem anyukám már elaludt. Megsimogattam az arcát és egyszerre most nekem is fájt egy kicsit valami a szívemben. Mint anyának amikor még régebben a kezére csaptam és láttam milyen szomorú lett. Most ránéztem. Az arca nyugodt és úgy alszik, mint a jóllakott csecsemő. Ezt ő szokta apára mondani vacsora után. Vicces mert apának nincs is pelenkája. Csak pislogtam az ágyon unatkozva, bámulgattam mindenfele. Aztán eszembe jutott az akvárimunk. Az olyan átlátszó doboz, amiben a halak körbe-körbe úszkálnak. Jaj! Szerintem anya nem is adott nekik enni! Nem baj! Majd én ellátom őket. Odaosontam. Keresgéltem azt a víz tetején lebegő tápot, amit szoktak kapni. Nem találtam sehol. Biztos elfogyott. Szegény halak! Milyen éhesek lehetnek! Megvan! A múltkor az egyik kicsempészett fűszer lebegett a víz tetején amikor anyának főztem. Az épp jó lesz! Behoztam lábujjhegyen és szórtam nekik jó sokat. Hmm, szerintem ez nem ízlik nekik. Nem baj, majd megeszik később, ha éhesek lesznek. Beledugtam a kezem a vízbe és véletlenül hozzáértem egy halhoz. Pfúj, de csúszós és érdes bőre van! Szerintem teljesen kiszáradt szegénykéknek ! Mit is mondott a múltkor anya? Ja, igen! Hogy azért keni be a húgomat babaolajjal mert a víz szárítja az érzékeny bőrt. A halaknak már jó érzékeny bőrük lehet ennyi úszás után. Na várjatok csak halacskák, mindjárt bekenlek titeket!  Akárhogy próbáltam nem tudtam egyet sem elkapni, mindig kiugrottak a kezemből. Szóval megvártam míg feljönnek a víz tetejére és akkor mindig zsupsz locsolgattam rájuk az olajból. Azt hiszem ilyen egy gondos kis gazdi, aki tényleg figyel az állataira.

                                      (folyt. köv.)


kisspatricia•  2020. augusztus 5. 16:39

Az elsüllyedt ember

                                          (  folytatás  )       

                      

  A kocsma bűzlött a szeszesitalok szagától. A levegőben megállt az olcsó cigaretta füstje. János reszkető kézzel nyúlt a bor után, amit a kocsmáros az előbb töltött ki neki. Mohón felhörpintette majd másikat  kért. Ezzel már leült egy üres asztalhoz, ahol búnak ereszthette a fejét. Jócskán megviselte az elmúlt tíz év lélekben és testben egyaránt. Mintha üldözné őt a halál folyton ott liheg a nyakában és elrabolja a kincseit.

Első feleségétől elvált, harmadik gyermekük Anita halála után. Ez a kislány is rákos volt, a kórt három évesen diagnosztizálták nála. Anita erős lelkű kislány volt, némán tűrt, kitartóan harcolt, hiszen élni akart, túlélni. Hét évesen hajtotta örök álomra gyönyörű kis szemecskéit.

  Második feleségétől három hónapja született kislánya. Jól fejlett egészséges babaként jött a világra 4200 grammal és 59 centivel, dupla burokban. János nem bírt örülni a gyermeknek, talán nem mert. Ugyan minek örüljön, hiszen a halál úgyis ellopja a kincseit. Pedig milyen szép kislány! Kár érte! A szeme, a szeme meg pont olyan nyílt, mint Anitáé volt.

Már a negyedik poháron is túl volt. Idegrendszere csillapodott, már a keze sem reszketett. Fájdalmat hordozó gondolatai szépen lassan tompultak. Munka után így töltötte az idejét nap mint nap. A kocsmák neve néha ugyan változott, de a szokás nem. Már munka közben is ezt a pillanatot várta, ezt a percet mikor a mámor tompa fátyla végre átöleli. Amikor a külvilág és a saját nyomorúságos valósága már csak lebegő, ködös álom, mintha nagyon messziről nézne egy mozivásznat. Örömmel vetette bele magát ebbe a fátyolos állapotba, úgy süllyedt bele, mintha az egy hatalmas, puha dunyha lett volna. Csak süllyedt egyre mélyebbre, pedig a kislánya élt és szépen cseperedett. 


kisspatricia•  2020. július 29. 11:37

Rosszcsont kisasszony naplójából

                                        (folytatás)


Bár elgondolkodtatott hogy kint hová is tudnám bedugni a serpenyő dugóját, de végül is gondosan beástam a vizes homokba. Kiklopfoltam a húst jó alaposan a serpenyőben. Ráborítottam két csomag fűszert és hozzátettem a zöldségeket is. Egy villával kitartóan és gondosan kevergettem, hogy le ne égjen. Már majdnem elkészült mikor megjelent anya és sipítozva ezt kérdezte: –Miiit csiinááltáál máár meegíínt? –Főztem neked ebédet! –húztam ki magam büszkén. Erre ő nagyon meghatódhatott azt hiszem, mert leült a homokba mellém, fogta a serpenyőt, nézegette és könnyes szemmel hüppögött. Kicsivel később becipelt magával, megmosta az arcom, a kezem és leültetett a konyhaasztalhoz. Elém tett néhány papírt, ceruzákat és tollat, hogy rajzoljak neki, amíg főz. Szegény anyának csak muszáj ebédet főznie, ha már én nem tudtam időben befejezni! Épp galuskát szaggatott. Láttam, hogy teljesen leköti a figyelmét. Úgy véltem, hogyha az előző meglepi nem jött össze, akkor itt az ideje valami olyannak amit  be is tudok időben fejezni. Megvan! Kitetoválom az egész lábam! Gyorsan munkához is láttam. Rajzoltam házat, szivecskéket, virágokat, füvet, napot, felhőt és oda is írtam hogy anya szeretlek így: ○○○○○○○○○ Elkészült! Anya épp az ebédhez terítette az asztalt én pedig az étkező nemrég festett csupasz sárga falát nézegettem. De csúnya üres! Na majd kipingálom ezt is! Kezet mostunk. Anya lesúrolta a lábamat is. Azt mondta összefirkáltam. Firka! Még hogy firka! Meglátszik hogy nem ért a művészethez! És még azt sem tudta elolvasni hogy ○○○○○○○○! Ezek a felnőttek! De kis butuskák! 

Csendben falatoztuk az ebédet. Csirkepaprikás volt galuskával. Anyára néztem. Rám mosolygott. Épp olyan most, mint egy fekete hajú angyal, csak nincs szárnya. Nem is emlékszem, hogy vajon korábban volt e neki, de biztosan volt. Hiszen ő vigyáz rám, gondoskodik rólam, fogja a kezem, velem sír ha elesek, betakar és még akkor is szeret, ha rossz vagyok. Mint a múltkor, amikor a kezére csaptam. Akkor is szeretett. Úgyhogy tuti angyal, csak biztos ellopta a szárnyát valami politikus. Apa a múltkor azt mondta, hogy azok szétlopják az egész országot. Nem tudom pontosan, hogy mi az az ország, de apa szerint abban sok város és rengeteg utca van, a miénk is, úgyhogy egészen hatalmas.

Az angyal azt mondta hogy egyek tovább szépen míg ő beteszi a ruhákat a mosógépbe. Gyorsan befaltam az ebédet. A tányér alján viszont maradt némi szaft. Sajnáltam, hogy kárba veszik. Néztem, nézegettem, belemártottam a mancsomat. Érdekes bevonatot képzett a tenyeremen, mint egy krém, csak olyan pirosas, narancssárgás a színe. Szép! Hű! Csodaszép! Ó, hát ez épp jó lesz festék helyett. Meg is örökítem a kézlenyomatomat ezen a csúnya, csupasz falon! ( folyt. köv.)


kisspatricia•  2020. július 28. 17:06

Az elsüllyedt ember

   A férfi fiatal volt még a maga huszonhat évével, de a sors már úgy megpróbálta, hogy ennél jóval többnek tűnt. 

   Csak ült törékeny felesége mellett, szeméből az öröm könnye csorgott. Aztán egyik pillanatról a másikra a szívébe mart a félelem. Fejében a gyásztól eltorzult emlékképek zűrzavaros egymásutánban bukkantak fel. Látta második gyermekük halott testét a koporsóban amint épp a fedelet helyezik rá. Tudta hogy soha nem szabadulhat a kisfiú fájdalomtól terhes arcának látványától. Janika csak tíz hónapig élt, picinyke testét egyszerre több fajta rák is marcangolta. A hozzátartozók szemében megváltásnak tűnt a halál, hisz néhány hónapnyi élete csak szenvedéssel telt.

Aztán látta első gyermeküket, Ilonkát, ahogy pár órával a születése után inkubátorban fekszik. A cseppnyi testet behálózták a műszerek és az infúzió csöve. Mindössze két napot élt, veleszületett szívbetegségben elhunyt.

Két gondtalan terhesség és mi maradt végül? Csak a halál, a fájdalom, az betölthetetlen űr, amely életük végéig ott fog tátongani.

A fiatal ember ezekre gondolt, miközben felesége ismét gömbölyödő pocakját simogatta. Némán imádkozott hogy ezúttal Isten ne vegye el tőlük ezt a kis jövevényt. A napok gyorsan teltek, megpróbált szerelmük ismét felvirágzott. János nem engedte a feleségét dolgozni, a házi munkák többségét is igyekezett elvégezni helyette. Esténként olykor elmentek egy közeli étterembe vacsorázni, máskor csak céltalanul sétálgattak. Boldogok voltak. A jeges félelem is apró árnnyá zsugorodott, igaz el nem tűnt soha.

              ( folyt. köv.)


kisspatricia•  2020. július 23. 16:06

Rosszcsont kisasszony naplójából

A mai nap nagyon furcsa. Egyszerűen csak magamtól ébredtem, anya valahogy elfelejtett felkelteni, pedig ma igazán fontos dolgokat akarok ám csinálni az oviban. Gondoltam, hogy elviszem a bátyám autós kártyáját magammal, amit tegnap már ügyesen idecsempésztem a szobámba. Akkor a fiúk olyan irigyek lesznek hogy csak na és velem akar majd mind játszani! Sőt! Elviszem azt a babámat is, ami olyan mint az igazi. Sír, ha éhes, bepisil, de nyugi van pelusa. Szóval a lányoknak le fog esni az álluk. Azt a szép új ruhát veszem fel, amit tegnap kaptam mert abban olyan vagyok mint egy hercegnő. Petra meg belesárgul majd az irigységbe, hehehe. Na de miért nem jön már anya? Pedig tudom, hogy a konyhában pamacsol vagy biztos már megint a húgommal foglalkozik! Szinte hallom, ahogy gőgicsél neki : „ Pliccs-placcs, kipp- kopp, keevereem- kaavaarom, kitty-kotty...” Nevetséges! Mint aki elfelejtett beszélni. Közben meg a húgom a nagy kék szemeivel kipakol a konyhaszekrényből és a pelenkás popsiján ülve egy fakanállal klopfolja az edényeket. Persze, neki lehet! Míg én nem nyúlhatok se a kávéfőzőhöz, se a mikrohoz, se a robotgéphez. Sőt! Anya egyenesen sikítófrászt kap amikor észreveszi, hogy egy-egy szép tányérral, pohárral vagy evőeszközzel a homokozóban játszom. Nem is értem... Nemhogy örülne hogy főzök neki! A múltkor is grillezetthúst akartam neki készíteni párolt zöldséggel. Kicipeltem a teflonbevonatú elektromos grillserpenyőt, egy kis kosárnyi zöldséget és a fűszereket a homokozóba míg anya a tesómat etette a cicijéből. Gondoltam, hogy míg a kicsi  jóllakik és elalszik meglepem anyát egy finom ebéddel. ( folyt. köv.)