Az elsüllyedt ember

   A férfi fiatal volt még a maga huszonhat évével, de a sors már úgy megpróbálta, hogy ennél jóval többnek tűnt. 

   Csak ült törékeny felesége mellett, szeméből az öröm könnye csorgott. Aztán egyik pillanatról a másikra a szívébe mart a félelem. Fejében a gyásztól eltorzult emlékképek zűrzavaros egymásutánban bukkantak fel. Látta második gyermekük halott testét a koporsóban amint épp a fedelet helyezik rá. Tudta hogy soha nem szabadulhat a kisfiú fájdalomtól terhes arcának látványától. Janika csak tíz hónapig élt, picinyke testét egyszerre több fajta rák is marcangolta. A hozzátartozók szemében megváltásnak tűnt a halál, hisz néhány hónapnyi élete csak szenvedéssel telt.

Aztán látta első gyermeküket, Ilonkát, ahogy pár órával a születése után inkubátorban fekszik. A cseppnyi testet behálózták a műszerek és az infúzió csöve. Mindössze két napot élt, veleszületett szívbetegségben elhunyt.

Két gondtalan terhesség és mi maradt végül? Csak a halál, a fájdalom, az betölthetetlen űr, amely életük végéig ott fog tátongani.

A fiatal ember ezekre gondolt, miközben felesége ismét gömbölyödő pocakját simogatta. Némán imádkozott hogy ezúttal Isten ne vegye el tőlük ezt a kis jövevényt. A napok gyorsan teltek, megpróbált szerelmük ismét felvirágzott. János nem engedte a feleségét dolgozni, a házi munkák többségét is igyekezett elvégezni helyette. Esténként olykor elmentek egy közeli étterembe vacsorázni, máskor csak céltalanul sétálgattak. Boldogok voltak. A jeges félelem is apró árnnyá zsugorodott, igaz el nem tűnt soha.

              ( folyt. köv.)