Itt_rim_az_nincs

...ma ébren álmodtam...
...odaálmodtam magam a szegedi ház elé, a Tábor utcába ahol Mamikám lakott...sőt nem csak hogy
ott lakott - Ő volt a HÁZMESTER!
...a nagy kopott ívelt kapu, rajta az öreg rézkilincs, amit olyan nehéz volt lenyomni egy kisgyereknek...
...aztán ahogy kitárult, mögötte feltünt az íves hosszú hűvös kapualj...
...most is orromban érzem azt a semmihez sem hasonlítható szagot - mely nem kellemetlen, csak talán különös:  a hideg pincemély lehelete és a festékek átható szaga (a pince egy részében a házban lévő festéküzlet raktára volt)no meg az udvart borító betonkockák között hézagolás szerepét betölteni hivatott, a naptól olvadozó szurok szaga - mindez valami érdekes jellegzetes egyveleget alkotott...
...aztán továbbhaladva oldalt a kukák, mint kopott díszletek...
...s aztán kitárult a megszokott kép: az udvar...baloldalt dézsában növények (a lakók ide rakták ki nagyobb virágaikat nyárra) mögöttük garázs (Gábor doktor kocsija "lakott" benne - nem volt lett volna szabad körülötte játszani - de ugye ami tilos, az a vonzó - na persze hogy mindig "odatévedtünk" unokatesóimmal, Misivel és Tibivel :))) )
...aztán jobbfelől kitárul a világ - közepe a poroló, körötte tágas térség, a már említett betonlapokkal fedve...az udvart déli 1-2 óra körül fénybe vonta a napsugár...régi bérház lévén nem sokáig tart ez a tobzódás a fényben - 4 óra felé el is tünt...a betonlapok közti szurkot a nap forrósága megolvasztotta, gázosodni kezdett - buborékok képződtek  - mint fekete fényes hólyagok az udvar "bőrén" ...melyeket olyan jó volt széttaposni, kidurrantani...ezzel persze Anyunak kisebb örömet okozva - a szandálról elég nehézkes volt a szurkot eltávolítani...
...a jobb oldali tágasságot (számomra extraként) mini virágoskertek keretezték - a földszinti lakóknak az ablakuk alatt lehetősége volt - és persze éltek is vele - mini oázist lopni a bérház személytelen szürkeségébe...
...bár ez így nem is igaz - ez a ház minden volt csak nem "szürke"...
...mindig zajlott az élet...Mamikámat (természetesen) mindenki ismerte...de nem csak ismerték, hanem szerették is...
...reggel Maminál indult az élet sokaknak - Jolika az elsőről, na meg Macus itt kezdték nála egy kávéval...Mami felkiabált a (nem igazán nőies rekedt) agyoncigizett hangján: "lányok, kész a  kávééé!"...és a "lányok" jöttek...persze kint az ajtó előtt az udvar szélén viháncolás és nevetgélés közepette eltünt a napi első kávé...
...aztán Mami közvetlen szomszédai Sziliék is előkerültek tacskójukkal ("aki" inkább hasonlított egy hengeres diványpárnára - olyan dagadt vot)- Szili bácsi élcelődött egy sort, Szili néni megkinált sütivel, aztán összekapták magukat, és irány pecázni :)
...majd jött "Profné" (én csak így emlékszem, a becsületes nevét nem tudom már - Mami így hívta- a férje anno professzor volt az egyetemen) egy kis pletyire...és sorban a többiek...
...majd Mami vitt kávét a házban lévő hentesüzleti "haveroknak" - persze cserében a legszebb husit kapta...
...de jóban volt a könyvesboltiakkal, a festékesekkel, a gyógyszertárossal (ezek az üzletek voltak a ház utcafrontján) - szóval mindenkivel...

...jártunk a Partfürdőre..le a Tisza partra...csorgattam Apuval (míg élt szegény) iszapszobrokat, várakat...Mamival jártunk fürdőbe...szinte minden este levonszoltam őket a Tisza partra sétálni, meg meg kellett csodálni a múzeum előtti szökőkutat - hisz este szines neoncsövekkel volt megvilágítva - egy gyereknek a mennyország :)))
...jó volt ott nyaralni...imádtam...
...és főleg Mamikámat imádtam...
...hiányzik...

***
Nagyon sajnálom, hogy nem mentem el a házhoz, most hogy ott jártam Szegeden...tudom, hogy már semmi sem olyan...de mégis...
...helyette félig kisült gazokat néztem a Fűvészkertben :S...na mindegy...majd nyerek a lottón, és akkor Kedvessel elmegyünk - megigérte, hogy eljön velem...

A felidézett történet igaz - az élet írta - én csak továbbítom (velem esett meg)

   "Tényleg! Ma nálam fizetett V. György király - már egész jóban vagyunk!
Hogy ő ki?
...ez egy a múltba visszanyúló történet. Akkor még nem írtam naplót...úgy tavaly nyáron lehetett...

   Akkori kedves biztonsági főnökünk kitalálta ( zsenialitását megcsillantva ) hogy azokat a bankbizonylatokat is alá kell íratni, melyeken az a nyomtatott szöveg áll: "aláírás nélkül érvényes" (tehát a kódos kártyák bizonylatait)...
Ez igen sok vevőnek nem tetszett! De hát tőlünk ezt kérték :S - tudtuk, hogy hülyeség, de ez van...
Na, egy szép napon főhősünk ( V. György király ) épp nálam fizetett (elég morózus hangulatban - megvallom őszintén, akkor még nagyon ellenszenvesnek találtam :S) - persze bankkártyával, és persze kódossal...mondom neki , legyen szíves aláírni...erre ő: hogy ezt nem kell!
Erre én: de tőlünk ezt így kérik...erre megint ő (már indulatosan) :- Ez milyen marhaság!Hihetetlen!!! - persze aláfirkantotta villámló szemekkel - majd ahogy ellépett a kasszától, még dühösen visszaszólt:
- Azért majd olvassa el mit írtam alá!!! - ezzel elvágtatott...
Én elővettem a bizonylatot, nézem - ott díszeleg:
V. GYÖRGY KIRÁLY !!!!!
Na, szép!
Azóta ahányszor láttam bent nálunk, ez mindig eszembe jutott... volt olyan is hogy nálam fizetett - alig álltam meg, hogy ne úgy köszöntsem:
- Jó napot felség!
Aztán a múlt hetekben egyszer úgy láttam, egész derűs a hangulata, én pedig a gondolattól ( már az emléktől ) elvigyorodtam magam...és vettem a bátorságot, hogy elmeséljem neki : emlékszem ám a sztorira, mindig beugrik a dolog , ha látom, és muszáj mosolyognom :))) Egész jól elbeszélgettünk...mint kiderült, nem is olyan mufurc, ahogy hittem...sőt szimpatikus...
    Azóta ahányszor jön, mindig hozzám áll be, én pedig küszködök a vihogással ahogy meglátom (mondjuk ő is mosolyog már előre :)))
Ma aztán kénytelen voltam elnézést kérni ( mondtam : majd zacskót húzok a fejemre ) - annyira törvénytelenre sikerült a "mosolyom" - de aranyos volt, azt mondta: nem baj, kell egy kis vidámság, és ő is röhögni kezdett :))))

          Szóval jóban vagyok V. György királlyal!!!!!! "

***************************

(...ez nem novella - de talán humoreszknek beillik - valós sztori, a nyilvános blogomból "csentem át" ide...)

Már napok óta nem hagyta nyugodni a gondolat… Mi lenne, ha most az egyszer az esze helyett a szívére hallgatna?...

...hónapokkal ezelőtt kezdődött az egész! Még tél volt…. Reggel szokása szerint szaladt, hogy el ne szalassza a buszt, nehogy egy percet is késsen a munkából – az nem fért volna bele a mindig kiszámított életritmusába…... Hirtelen eszébe villant: hátha Gábor néz utána az ablakból – s mint már évek óta mindíg, hátrafordult , de nem látott senkit az ablakban…mint már évek óta…De azért a régi szokását nem hagyta el (…talán nosztalgiából). Kapcsolatuk elején ez úgy zajlott: ő visszanézett – föl az első emeleti nagy ablakra – ekkor meglibbent a kék tüllfüggöny : feltűnt férje sziluettje, ahogy mosolyogva búcsút intett…mintha örökre váltak volna el… Az évek elkoptatták a kis játékot – Gábor már nem is vett részt benne - ilyenkor már nyilván a reggeli híradót nézte a tévében, és eszébe se jutott integetni neki…De ő azért mindig újra és újra visszanézett…reménykedve…- hátha... De ma reggel sem…hiába is leste – így viszont nem vette észre a szinte hangtalanul a járda mellé sikló fehér Ford nyíló ajtaját – és sikeresen neki is ütközött az épp kiszálló férfinak…Pillantásuk összeakadt – hirtelen bennakadt az épp kikívánkozó indulatos kifakadás. A férfi mélykék tekintete egyszerűen nem engedte kibukni a szavakat melyek nyelve hegyét csiklandozták…Néhány másodpercig belemélyedtek egymás szemébe – a levegő szinte sistergett köztük… Ilyet még soha nem tapasztalt – megérintette az idegenből áradó elementáris kisugárzás! Alig tudott felocsúdni - zavartan elnézést kért… a férfi szintén mosolyogva szabadkozott… Aztán eszébe ötlött a busz, így felfokozott tempóval igyekezett a sarkon túl lévő buszmegálló felé…még épp odaért, felugrott majd sietve a hátsó peronra ment, lesve a kikanyarodó buszból: hátha még meglátja alkalmi „ismerősét”…de az már eltűnt valamerre, csak a kocsi állt még mindig ott…
     Egész nap nem tudott szabadulni a mélytüzű szempár emlékétől…utólag azt is megállapította, hogy nagyon kellemes férfias arcszeszt használ…azt is egész nap érezte! Nem is tudott rendesen koncentrálni a munkájára – és ez megrémítette – ő, a mindig felkészült munkaerő, időnként azon kapta magát, hogy csak bámul a levegőbe : meg se hallja, ha szólnak hozzá… Hazafelé menet a busztól átpillantott a másik oldalra, ahol reggel a kocsi állt – de most üres volt az a hely. Mire is számított?...
    Otthon a kötelességtudattól hajtva gépiesen elvégezte a napi teendőket…persze Gábor észre sem vette, hogy most meg sem próbálta elmesélni a napja eseményeit…máskor legalább kísérletet szokott tenni rá… Mondjuk ezen nem lepődött meg…már régóta nem egymással, csak egymás mellett éltek. Az éjszakája elég nyugtalanul telt : lépten-nyomon felriadt, s mikor sikerült végre elaludnia, akkor is zavaros álmok gyötörték, középpontban a kedves idegen mélykék tekintetével.
    Másnap reggel meglepődve tapasztalta, hogy a fehér Ford ismét ott parkol ahol tegnap látta…közelebb érve azt is észlelte, hogy a gazdája benne ül – most nem szállt ki, csak kedvesen mosolygott rá…Valahogy megérezte, hogy most miatta van itt – talán a szeméből olvasott ki valamit, de ettől hirtelen olyan jókedve kerekedett, hogy miután ő is visszamosolygott, tovább haladva dudorászni kezdett egy kis dalocskát…nem is tudta, mikor fordult elő ilyen utoljára… A munkanapján szinte csak „átlebegett”… Otthon ismét a szokásos közöny fogadta, de ez most nem esett rosszul,.szinte észre sem vette… A gondolatai máshol jártak…Az éjszakáját megint zaklatott álomképek zavarták meg… Munkába indulva már nem is csodálkozott rajta, hogy az ismert kocsi ismét ott áll ahol az elmúlt napokban minden reggel. Már ő is messziről kedvesen mosolygott a férfira, és az most már nyíltan, egyértelműen őt figyelte… Így múltak a napok, majd a hetek – minden reggel ott állt a kocsi … a bűvölő szempár minden reggel végigkövette, ahogy kilép a kapun, végigsiet az utcán (most már szeme sarkából ő is az idegent figyelve…) majd befordul a sarkon, a buszmegállóhoz…
     Aztán egy napon miután végzett a munkával, és sietősre fogva lépteit a munkahelye kapuján kilépett, csodálkozva vette észre a túloldalon a jól ismert kocsit – benne a kedves idegennel… Az, mikor megpillantotta őt, kiszállt és mosolyogva elé lépett: - Ne haragudjon, de ha már ilyen „régen” ismerjük egymást, elvihetem? – tulajdonképpen csak néhány pillanatig gondolkodott az ajánlaton – végül is ez nem jelent semmit: hazaviszik…ezzel még nem követ el semmi „bűnt” Beszállt a kocsiba, olyan természetességgel, mint aki „hazatalált”, mintha világéletében emellett a férfi mellett lett volna a helye…összemosolyogtak, de nem szóltak semmit – szavak nélkül is érezték, ennek így kell lennie… Innentől kezdve naponta megvárta a munkahelyénél… Másnap össze is tegeződtek… - Lovas Viktor vagyok – mondta a férfi – Én pedig Endrődi Csilla, szia – és puszit váltottak…
     Teltek a napok, pokoli jól érezte magát a bőrében – már műszak vége előtt egy órával teljes extázisban volt…pedig a letegeződéskori puszin kívül nem történt semmi bizalmasság köztük – mégis úgy érezte, ezt az embert rendelte neki a sors – vele le tudná békében élni az életét…Gábor egy hatalmas tévedés volt… Február vége felé (épp a születésnapja közeledett – 29-e, ez az ő formája, szökőnap)beültek egy kávéházba… Viktor már napok óta célozgatott rá, hogy van egy barátja, aki elutazott fél évre külföldre, és a lakását rá bízta…akár fel is ugorhatnának – ha ő is úgy akarná… Ő nem tudta igazán mit is akar! Mondta, majd átgondolja…ez súlyos döntés lenne a részéről, hisz nem csalta meg soha a férjét…A vonzódása a férfihoz mondjuk afelé hajtotta, hogy igent mondjon… Ahogy kifelé tartottak a presszóból, tekintete a kocsi rendszámára tévedt…meglepődött, eddig nem is figyelte…Most nevetve mondta „lovagjának”: - Látod a sors is hozzád „rendelt” engem…Hisz a rendszámod is engem idéz… ECS 229 – a monogramom és a születési dátumom – ezen jót nevettek – de aztán elkomolyodva elhallgattak… Tényleg, ez nem lehet véletlen – hisz mindketten hittek benne, semmi nem történik véletlenül… Aznap nagyon elmélázva ülték végig a hazáig vezető utat…
     Csilla ettől kezdve hetekig rágódott a férfi ajánlatán… Hisz Gáborhoz már a megszokáson és a papíron kívül semmi sem kötötte…
Aztán egy márciusvégi napon megérlelődött az elhatározás benne! Végre eldöntötte : ma megteszi – elmegy vele… Ennyi neki is jár! A munka végeztével kilépve a kapun csodálkozva látta a túloldalon a megszokott helyen az üres parkolóhelyet – Viktor még nincs itt… Tétován elindult az utca eleje felé – idegesen nézegetett jobbra-balra, nem figyeli-e valaki: miért is nem indul már haza…hisz máskor a Ford, benne Viktorral már ott várta – ő csak beugrott, és indultak is… Eltelt negyed óra, majd még egy fél – nem volt mozgás az utcán – csak ő sétált fel-alá egyre idegesebben nem tudta mire vélni a dolgot, hisz az utóbbi másfél hónapban kivétel nélkül előbb volt ott a férfi, mint ahogy ő végzett… Ha pedig valami közbejött volna, biztos megcsörgeti – nem hagyná nyugtalankodni – ebben biztos volt! Eltelt újabb tíz perc, nem tudott tovább várni…ha a nagy elhatározását nem valósíthatta meg, haza kellett mennie, mert nem akarta, hogy Gábor idő előtt gyanakodni kezdjen…A mára előkészített „alibit” – hogy összefutott gyermekkori barátnőjével, Gittával, beültek egy kávéra a sarki presszóba , s a nagy beszélgetésben elszaladt az idő – nem akarta most elsütni…kell az még jobb napokra….

    Hazaérve Gábort persze a tévé előtt találta. Épp valami hírműsor ment, ki tudja melyik csatornán…Férjének jó szokása volt, hogy folyton váltogatta…Ahogy a képernyőre pillantott egy közúti baleset képeit mutatták éppen…a szpíker éppen azt taglalta, hogy szinte elkerülhetetlen volt a kamion és a személykocsi ütközése – a személyautó sofőrje azonnal meghalt…
    Ő csak nézte nézte a képet, a kamera épp az összeroncsolódott fehér kocsit mutatta – a képmezőbe lassan beúszott a rendszám… Nem tudta levenni a szemét róla – az oly jól ismert betű-szám kombinációról !
    ...Gábor szólt is valamit hozzá, de ő csak meredten nézett – majd lassan elkezdett csurogni szeméből a könny….

******************************

(...életem első - és eddig egyetlen - novellája... :)  )