zsokakedvencei
Ady Endre
Ady Endre:Halottak napján
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!
Peterdi István
Peterdi István
Végzet
Mi haszna, hogy a szűz utakra vágyom
Mi haszna van, hogy keresem a Szépet.
Oly sok van, küzdőtársam a világon
Oly sok, kinek szive-reménye tépett.
A szánandónál szánandóbb vagyok.
A szép kinok között sem egyedül;
Nem leng fekete zászlóm legelül
Vészcsillagként bús sorsom nem ragyog.
Ki látja meg tikkasztó szomjuságom
Mellyel az elérhetetlent szomjazom.
Könnyet ki ejt a szétdult ifjuságon
Mely tépve is küzd - egy fantomtorlaszon.
Ki mondja: ez a legnagyobb bolond
Mig szemében titkos csodálat ég -
Oly sok az álmok harcolója még
Sok lekötött karú lélek-Botond.
Szép koszorú nem hajlik le fejemre
Mely szenvedéseimért megjutalmaz.
Ki sem monja: ez a finomabb elme
A többi csak ideg és faggyúhalmaz.
Sokan vagyunk, kiknek fáj a világ
A mélyennézés már oly közönséges.
Ujjongjon mind, ki piros, egészséges
S kinek tiszta gyönyör egy szál virág.
Az a boldog csak, ki egész magános:
A kire ujjával mutat a tömeg.
Rajongója egy ország - vagy egy város!
Osztott kiválóságban nincs köszönet.
S boldogtalan, aki tapsokra vár
A kinokért, miket lelkében hordoz:
Lármára, mly nem enyhit és nem oldoz
S mit el nem nyer, mert tört nyomokba jár.
Reichard Piroska
REICHARD PIROSKA
A NEVETŐK
Vannak elhervadt, halott emberek
kik már nem sírnak, nem sóhajtanak,
kik már nem várnak, már nem küzdenek,
kik magukat temetve bolyganak,
itt bolyganak.
Elmult tőlük irigység, gyűlölet:
mért tülekedne, ki mit sem akar -
aki legszomorubb: mindég nevet,
mert a nevetés mindent eltakar,
jól eltakar.
Hű barátok és vidám cimborák,
kacagásuk visszhangot keltve cseng:
másoknak töltik az öröm borát
s a szívükben halotti néma csend,
nagy néma csend.
S olykor a vad vidám zaj közepett
összecsendül két hazug nevetés
és két ember, ki örökké nevet,
ijedten elnémulva összenéz,
csak összenéz - - -
Lesznai Anna
Lesznai Anna
A merre én lépek...
A merre én lépek, a merre én járok,
Álomba hervadnak az élet-virágok!
Ajkamhoz emeltem a meleg szerelmet -
Kezemben a kehely hűs ezüstté dermedt!
Még a fájdalom is elrepül felettem -
Árnyékába burkol - de nem sebzi testem!
Mikor jött az élet, kit reszketve vártam,
Ölelő karomba üres semmit zártam!
Öröm, öröm - hívlak - sikoltok utánad,
Tiporj le a földre - töltsd meg hivó számat,
Barna hajam virág himporába fúljon -
Fülem megkáprázzék, szemem elvakuljon!
- Öröm, öröm, jőjj el! - Hallod sikoltásom?
Vagy tán hangom tompa - talán az is álom,
Hogy én várva-várlak? - Talán nagyon félek -
Talán nem is hivlak - talán nem is élek?
Kemény Simon
Kemény Simon
Kezeim
Mily szelidek és engedelmesek,
Hogy vésnek, ásnak és faragnak,
Ők szolgái minden szeszélynek
Alázatnak, gőgnek, haragnak.
A kalapomat mélyen emelik,
És számhoz szállitják az ételt,
Habozni még nem láttam őket,
s nem ismerik a gyáva kételyt.
Megsimogatják akit szeretek,
Ha kivánom a szennybe túrnak,
Ha akarom gőgös királyok
De ha tetszik lopni tanúlnak.
Szegény kopott bús rabszolgakezek
Néha rémülve nézek rátok:
Ha fellázadnátok egy éjjel,
S amig alszom, megfojtanátok.