zsokakedvencei

Gárdonyi Géza

 Fiamnak 

Mint a magasban lengő sasmadár,
úgy kóvályog fölöttünk a halál:
hol itt, hol ott egy lelket elragad.
Csupán a test marad.

Ha engem látsz majd némán, hidegen,
és szólítasz és nem nyitom szemem,
az égre nézz: én immár arra lengek.
Csupán a testem az, mit eltemettek.

Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,
leszállok hozzád édes gyermekem,
s mint éji szellő a virágokat,
megcsókolom harmatos arcodat.

S ha majd te is a testet vetkezed,
a végső órán melletted leszek,
s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
én átölelve viszlek fel magammal!

József Attila VÁRLAK 

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

1922 első fele

Kun Magdolna 

 Gyönyörű sors

"Addig áldd a sorsod, míg van, ki átölel,
ki minden éj múltával veled ébred fel,
ki rád gondol nappal, neked visz rózsát,
s benned látja régvolt, büszke ifjúságát.

Addig áldd a sorsod, míg van, ki szépnek lát,
ki letörli arcodról a könnyek garmadát,
és csókot ad vigaszképp, szelíd ringatást,
hogy felleld benne szívének puha vánkosát.

Addig áldd a sorsod, míg nem vagy egyedül,
míg van ki két karodban, el-elszenderül,
hogy féltett kincsű álmait veled ossza meg,
mert tudja, álmodni is, csak érted érdemes."

Pablo Neruda: 
Sóhaj

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól, és mi végre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csak e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kéz a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

Somlyó György fordítása

    Gay Hun

Álmodj velem

Álmodj velem egy éjszakán,
Ha gond gyötör, ha bánt magány,
Álmodj, ha szíved összetört,
Hogyha a bánat meggyötört,

Álmodj, ha a sors ott talál
Az élet árnyékos oldalán,
Ha összeroppantott a bú,
S szorítja szíved sok tabu,

Álmodjál velem, és ne félj,
Bújj közel hozzám és mesélj,
Mondd el, mi lelkeden a súly,
Ha a rosszkedved szele fúj,

Álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
S kikönnyezed magadból a kínt,
Álmodd, hogy féltelek nagyon,
Hogy csókod visszacsókolom,

Álmodj velem, ha üres az ágy,
Álmodj velem, ha kínoz a vágy,
Álmodj, ha szerelemtűz éget,
S álmodban átölellek Téged,

Álmodd, hogy kebled csókolom,
Álmodd hasadra homlokom,
S hogy tárt combodon két kezem,
Mert tested ízét élvezem,

Álmodd, hogy szerelem éhe hajszol,
Eperszín ajkaiddal felajzol,
Térdelsz, s karom magamhoz láncol,
Ujjbegyem a hajadban táncol,

Felfalsz, és élvezzük a mámort, 
S halljuk felettünk repdesni Ámort,
Testünket nyila, összetűzi
S ajkadat velem összefűzi.

Álmodd azt, hogy forr a vérem,
Hogy szerelemittasan kérem,
Nyílj meg nekem, és úgy szeress,
S álmodj magadba engemet!

Álmodd, Benned feszülök, várva,
Hogy körbefonsz, magadba zárva, 
És elkap a vágy újra meg újra,
Vonaglunk ketten egybeforrva,

Aztán azt, hogy a csend megül,
Hogy kibújt Hold a domb mögül,
S izzadt hajszálad fonalán
Fon Neked ezüstfény glóriát,

Álmodd kezedet a karomra. 
Álmodd fejed a mellkasomra,
És a csendben hallhatod,
Hogy szívem érted dobog!