zsokakedvencei
horvathzsoka• 2018. október 11. 08:17
Varju Zoltán
Mondj valamit
Mondj valamit,
az se baj, se bánt... ha fáj.
Mondj valamit,
hulljon le rólad a báj.
Mondj valamit,
nyíljon néma ajkakon a száj.
Mondj valamit,
ha jeges pusztaság itt e táj,
vagy tövis nélkül rózsa virít,
csak mondj valamit,
az se baj, se bánt... ha fáj,
vagy égig emel, s felrepít.
Mondj valamit,
tiszta szóval, tiszta szívvel
keress és rám találj!
Mondj valamit,
ha varázslat száll és bűbáj
igézi édes ajkaid.
Mondj valamit,
az se baj, se bánt... ha fáj.
Hallgatom szíved szavait,
csak mondj valamit,
űzzenek mennyei énekek,
hallgassuk együtt égi hangjait.
Törd meg a csendet,
csináljunk a sötétből fényt,
a káoszból rendet,
sok darabból egészet, egyet.
Mondj valamit,
az se baj, se bánt... ha fáj,
ha szikrázó napsütésben száll
nagy pelyhekben hull a hó,
betakar, mint hófehér takaró.
Mondj valamit,
az se baj, se bánt... ha fáj,
csak keress mindig szüntelen,
csak keress... és rám találj!
horvathzsoka• 2018. október 9. 19:10
Bozzay Margit
Bozzay Margit
Csak...
Csak keresünk. Mindig... mindig... egyre...
Valamit...
Valakit...
Magunk sem tudjuk, hogy mit, talán,
Csak kinyujtjuk vágyva a kezünk
Remegve...
Félve...
Valami szép, szomorú csoda után...
Csak várunk... Várunk... egyre várunk...
Könnyesen...
Kitartón...
S az ifjúságunk közben elszalad,
Csak nézünk. Nézünk... messze nézünk
S előttünk...
Mögöttünk...
Semmi... semmi... semmi sem marad....
horvathzsoka• 2018. október 9. 19:08
Gyurkocics Tibor
Oltalom
Az oltalom az oltalomban
a két karod a két karomban
a szerelem a szerelemben
a két szemed a két szememben
Hogy szorítottam oltalomban
a két karját a két karomban
a szerelemben hogy szerettem
a két szemét a két szememben!
És most látom hogy mivé lettem
a szerelmében szerelmemben
és oltalmazva oltalomban
már nem vagyok az aki voltam
Ezerszer mégis újra kezdve
a két kezét a két kezembe
ha megvesztem ha elvadultam
csak két karját a karomban!
horvathzsoka• 2018. október 9. 19:06
Gárdonyi Géza
Az utolsó álom
Az Isten művész-keze évről-évre
virágot sző a mezők szőnyegébe:
s minden fűszálnak szép virága nő.
Az ember: fűszál. A virág: a nő.
Oh csak én éltem hosszú bőnyaramban
virágtalanul árva-egymagamban.
Körülöttem boldog madárkák daloltak;
virágok, fűvek egymáshoz hajoltak.
S ím ősz jöttével mikor már a nap
nem küld virág-nyitó sugarakat,
mikor már a dér fehérlik a fákon,
megjelenik az én rég várt virágom!
Egy fehér szegfü: egy fehér leány.
És égi szemmel, némán néz reám.
És én is nézem mély szívdobogással,
álmot gyanitó szent csodálkozással.
- Nekem nyiltál-e?
Felelj: - Neked:
az Isten megszánt, - melléd ültetett.
horvathzsoka• 2018. október 9. 19:04
Gámentzy Eduárd
Gámentzy Eduárd
Láttam
Láttam hogyan születik a fény,
Kis lyukakon, parányi réseken,
Szivárgott a sűrű lomb között,
Hogy játszhasson a fák alatt velem.
Váltakozva arany és ezüst,
Folyosók nyíltak minden oldalon.
S jött a végső, gyengéd ölelés
És összekapaszkodtak szabadon.
Láttam azt is, ahogyan a fák,
Elrejtették a megsebzett vadat.
Simogatták vérző lábait,
Míg nyomait elmosta a patak.