Himnusz-féle, magányos utazóknak

Láss, hallj és érezz!

/Motivációs vers rosszkedvű estékre/

Ha magányos sziklák szélén üldögélsz, 
És váratlanul feltámad a szél, 
Egy fura hangot hoz feléd, egy dallamot, 
Ami hív és amit halkan dúdol a szív, 
Akkor majd minden régi emlék feléled, 
A múltból egy új világ így üzen érted 
És vele a fény is újra felébred, 
Hogy végre az árnyékból kiléphess.

Ha a szép emlékek vissza is térnek,
Sosem lesz már semmi sem ugyanúgy,
Mint egyszer volt, réges-régen,
De még számodra is tartogat a Sors
Néhány felhőtlen, boldog évet,
Csak szellőztesd ki a szíved,
Láss, hallj és érezz!

Lenézel és szédülsz, mégis úgy érzed,
Le kell zuhannod a mélybe,
Hogy zuhanás közben megérthesd,
Miért fáj néha annyira az élet,
Szárnyakat kaptál, végre tárd ki őket,
Repülnöd kell, hogy túlélhesd,
És utána még magasabbra szállhass,
És egy nap célba érhess!

Hiába kelsz át a végtelen égen,
Sosem lesz már semmi sem ugyanúgy,
Mint egyszer volt, réges-régen,
De még számodra is tartogat a Sors
Néhány felhőtlen, boldog évet,
Csak szellőztesd ki a szíved,
Láss, hallj és érezz!

Ne tántorítson el se eső, se hóesés,
Elszántan küzdj önmagadért,
És ha már fogytán vagy az erődnek,
Vagy megunnád az egészet,
Ne felejtsd, hogy mások is vannak,
Akik éppen ugyanígy élnek,
És mindig akad egy segítő kéz,
Ami megragad és elkísér!

Bármerre is visz az utad éppen,
Sosem lesz már semmi sem ugyanúgy,
Mint egyszer volt, réges-régen,
De még számodra is tartogat a Sors
Néhány felhőtlen, boldog évet,
Csak szellőztesd ki a szíved,
Láss, hallj és érezz!