Fekete este, színes álmok

 
A madárijesztő tánca
 
(Andersen forog a sírjában...kínjában)

 
/Egyszer egy grafikus a távoli Japánban.../

a szobájára hulló félhomályban
nézi a rajzait, és érzi, gáz van:
a festett égen a Hold túl halovány,
és csillag se fénylik az oldalán...
csak a lila ruhás lány arca ragyog,
1 királyfiról álmodik (talán), ahogy
megérkezik hozzá hófehér lován,
egy (papír)holdvilágos éjszakán...

/Indul a királyfi, várja a hajadon,
bár lova előtt még nagy halom alom.../

az első randira se túl jó alkalom
a holdfény, a félhomály... félig vakon,
sötétben a szlalom se megy igazán,
mert nincs lámpa a fehér paripán,
mégis ott terem a herceg egykettőre,
igaz, egy szalmabáb is hajt a nőre, 
de csak áll, sután... még dolgoznia kell
egy hatékonyabb... stratégián...

/Nincs sok esélye, mert ugye...
az az... 1%... nem egy volumen.../

bár utcalányból lett már pretty woman,
és végül pórul járt a két gonosz kuzen,
Hamupipőke + eljutott a bálba,
ő nem hős, és nem is Pinokkió,
szíve erős, szemében 1000 lumen,
de a homok ragad, mint a bitumen,
meg se moccan... a (fa)lába,
egy herceg így... elég kemény dió...

/Várom a csodát, talán varázsolni tud...
a kopott kabát.../

mondjuk egy jó tündért, aki arra száll,
vagy mittudomén... egy manót legalább,
hogy a folytatás legyen "valami" más...
más... mint egy holliwood-i filmplakát...
különben ez a lány a hercegé marad,
egy madárijesztő szíve megszakad,
jöhet a felirat „THE END”... itt hepiend,
és dráma odaát... nahátnahát...!

/Nem jön se tündér, se manó... de végre.../

a madárijesztő kilép a síkból... a térbe,
hogy szökevény álmait utolérje,
felveszi hangszerét és zenélni kezd,
a lány kinyitja smaragd szemét...
csodás pillanat... kár lett volna érte...
meghajol előtte, hogy táncra kérje,
a lány felkel a lapról, (lesz ami lesz..)
és lovagja felé nyújtja kezét...

/Táncolnak és már tudják, érzik: élnek.../

(papír)szívükben félénk lángok égnek,
ezek az édes percek most éveket érnek,
néhány könnyed lépés még beleférhet,
mielőtt a grafikus újra belép...
később visszatérnek a lapokra... képnek,
de mintha most is egymásnak intenének,
talán azt, hogy közben az ég is kék lett,
és az élet... az Élet... meseszép...

/Nézi a férfi a rajzokat... és nem érti.../

hogy került a telihold helyébe... a Nap,
a lány szemében lávacseppek izzanak,
a bábu minden (fa)ujja ép, s megint...
kevélyen markolja hangszerét,
a királyfi is leszállt a (magas) lóról...
a grafikusnak mára ez már sok a jóból:
kidobja a madárijesztős lapot,
visszanéz, legyint és pihenni tér...

/És most egy levélrészlet: …. "Tisztelt Andersen Úr,
sajnos már nem tudom megmenteni..

a kis ólomkatonát.../

de ez a szalmabáb senkinek sem árt,
a lány ibolyát árult eddig, s nem gyufát,
szóval Ön foroghat a sírjában...
e viszonyt nem nyeli el papírkosár..."
Viszont az elveszett szűzért cserébe
a királyfit beírom egy másik mesébe,
ahol háreme lesz, azaz 3 léha nője,
amíg a nagy Ő-re rátalál...

/És ha már a folytatás.... e bűvös éj után,
a grafikusnak másnap leesik az álla.../

eltűnt a szalmabáb... köd ül a tájra,
még a Nap is lelépett mostanára,
lila szarkaláb nyílik a kidobott képen,
és (a fehér) ló legel a lány helyén...
amikor majd lenéz a papírlap aljára,
rábukkan a fura pár lábnyomára,
egy nap hazaérnek, és míg nem halnak,
boldogan élnek... a Hold túlsó felén...
 

* * *


Szekrényesi Judit: Fekete este című verse miatt jutottam el egy történethez,
  Túl "Andersen-es" a vége, ezért átírtam. A háttérzene különösen inspiráló.
Mindig mást jelent: ma a szabadságot és reményt...