csp01blog2

• Hervadó szépség

1.

Napsütés. Nyárszellő.

Zöld levél nő elő.

Virág is, ugye szép,

emeli a fejét.

Ébred a természet,

nevetsz, ha megnézed.

Az ember megörül,

télágyból felépül.

2.

Zöld levél elsárgul.

Lepottyan. Aláhull!

Őszember letépi,

s végig kell ezt nézni.

Aláhull, elhervad.

(Őszember-tán te vagy?)

A virág elfonnyad.

A fa is-elkorhad.

3.

Az ember öregszik.

Sírjába tétetik,

ideje letelik,

pokolba vihetik,

vagy mennyek éltetik,

de nem! hisz: lêlegzik.

      Igen!

Megőszült, fogatlan....

Ezt kell, hogy írhassam.

És ráncos és csúnya.

(Lehet szép majd újra?)

Az ember él és él.

Új nyárról halld, mesél.

S nyárral jön új levél.

Elfonnyad? Sose félj.

Felnyílik új virág,

ember rá jól vigyáz.

Fújjad csak, dühödt szêl!

Az ember igen, él!

Évszakok

Zöldell, virít minden falomb.

Virágteljes a hegy, a domb!

Nárcisz, rózsa, tulipánok.

Va!ós, igaz, te is látod.

Vígan dúdol a természet,

láttál-e mar ennyi szépet?

Ember ragyog, olyan vidám!

Ezért szóljon minden imám.

 Gyümölcs érik és leesik.

Pajkos gyerekek felszedik.

Most bevirrad torzonborz ősz,

dús szakállú, zordon és bősz.

És elénk áll hószínű tél.

(Kell hóembert hogy építsêl!)

 Hull a virág, hull az ember,

mindent elnyel, mindent elnyel...

a november, a december,

ámde ne fuss és ne menj el.

Levél sárgul,  hullik porba,

mint akinek nincs más gondja.

 Visszategyük a fa!ombba?

Mint akinek nincs más dolga?

Hull a virág és hullunk mi.

Tudunk s tudunk halványulni.

 Megőszülünk, belehalunk,

de csak mosolyg minden arcunk.

Kihullik a fogunk, hajunk.

E világban maradhatunk?

Téli álmod még ne kezdd el!

Nyarat fogjad két kezeddel!

És sohase, ne engedd el!

La Nuova Commedia

Új Isteni Színjáték

Töredékek

Az emberélet kezdetén -vagy végén:

vonatra én felültem, úgy bizony!

Atyám nem jött velem, hiába kérém .

(...)

Mennem kellett azonnal és titkon,

valószín árnyak körbevettek, oly sok,

bizsergettek minden csontjaimon.

Az "énsemértem" vágya úgy elkapott,

futottam és úsztam azenvedéllyel,

fogdosni úgy, az Ősi Nagy Jó Majmot,

előtte tisztelegni bal kézzel.

Sütött a hold is, amidőn felszálltunk.

Benéze ablakon galamb-éjjel.

Mi, kik maradtunk, kergettük az álmunk,

virradt éjjel, megint, ismét, újra,

vonat kisiklik. Emlékszem, kiáltunk.

Beszéljem-é el, mily sok volt hulla?

A kar csonkolt, a láb oly fürgén repült,

ki és hogyan gáncsot rakott az útra?!

Elindulék én mint akár a rémült

(....)

A puszta földön bandukoltam, így ni...

Hogy rémalak lép elém: féltem!

Célt érhetek, nrm tudtam benne  bízni.

Akkor pedig felül s alul zengvén setét dicsőségben

mögöttem egy hang, földi, meg-megszólalt:

ne menj tovább magad miatt s értem.

Én hátrafordulék mint aki meghalt.

Név- és arcnincsen senki volt ottan,

hatalmasat rám ütött aztán átölelt.

"Én az vagyok, ki már mindes mindent befejeztem-lezárottam.

Tudom,  mi van. Ne kérdezzél, mert ne még.

Követni fogsz, tüstént örök nyomban."

(...)

A Pokolból

(...)

A Führernêl

"Adolf, vezette nemzeti szerelme.

S tekintsed meg, itt is megmaradt árja.,"

Adolf szemét rám izzóan emelte.

"Soserm lankad fajomnak ősi árja!"

Elámulék én , nagyon körbenézve.

A vérfolyó apadni is làtsza.

Előkerült Endlösung kezdezménye.

Sok évtizedre kit zár Spandau.

S ki önciánnal nem került kötélre.

(..)

X. Y. nyögött sóhajtoizva.

"Szerelmes íz, azt vágyta, szülőség nem,

lőn így öngyermekének gyilkosa.

Mit tesz, jól tudta, én mondom, higgy nekem.

S tehette. Ebből lásd, milyen kora?"

Lélek fájón: bocsánatért esdeklem!

A kettős világból

Üres vidék, se napsütés, se szél.

Szakadt füvek közt ősz magányvirágok.

Vihar kiált, suttog vagy nem beszél. 

Az átmenet világa ez, itt látod.

Erényt, de bűnt is egyként cseleksz,

ő földjük ez, együtt áldás és átok.

(...)

"Nézd, lásd, emitten üldögél Fat Mnan.

Őszintén hitte, védi az emberhont."

Beszéle így kisérő mesterem.

"Leverte a Vezéreket, de viszont

atomja keltett rettegett felhőt!

tehát kapá ezen földet mint otthont."

Fat Man kiált:, felhőt, égbe érőt!

Atom hatalmna adja a Győzelmet!

Verejték, vér és könny után erőt!

(...)

Az ártatla rasszista

"Rasszista, ám nem gyűlöl senkit, ne félj.

Hisz abban és szentül: Kék az Atya,

viszont a szőke, az ennyit meg nem ér.

Létét öszinte Erkölcs mozgatja.

Adott Kéknek: lakás, leves, föld és ég,

míg szőkének: lakás leves, kapa."

(...)

A Paradicsomból

(..)

Az örök űrhajósnál

Arc- s névtelen vezérem ekkép szóla:

"Fajod dicső nagy és hős utasa,

Plútón is túlrepüt az űrhajója.

Vàkuumtellett a szíve és s hasa.

Belékiáltá jelszavad kozmoszba.

Továbbutad meg ő is mutassa!"

(...)

Végül

talan a mennyen is túl immáron

az Emberpápa oly csodás világít!

Hitét ki túlvivé az egyházon.

"Bocsásd, de gyilkoljad világ hibáit!

Szeress! tehàt átkod lkegyen àtkon!

S hallgasd őszinte meg minden imáit!"

(...)

(Talàn a Paradicsomon is kívül)

Az istenség előtt

Az istenség piros, kistermetű!

Hiányos, ámde mégis egész, teljes.

Le kell írnom. Van erre toll s betű!

Vajon való-ság, helytelen meg helyes?

Vagy látomás?-mit ád pokolpára?

Az istenség jó meg közömb meg aljad.

Az isten egy halkan-magànlámpa.

Diák, tanár, kioktat és kiokul.

Az egy. De van minusz meg nullája.

Isten nekünk derül, nekünk is borul,

csodálkozik, remeg, szeress, imád.

Ha kell, cselekszik es csinàl jól-rosszul,

és visszamond akármi szép imát.

Istentelen agyakba és okokra

lövelli ezt, fából ácsolt nyilát.

Az isten élő. Mint a csipkebokra.

Előtte itt állok. Csináljak mit?

Előtte állok. És csinálok mit?

"Legyek, ki őt kimondja, hordja, toldja(?)"

Megjegyzések:

-Endlösunk kjezdezménye: Reinhardt Heydrich (1904-1942) nàci vezető

:sok évtizedre kit zárt Spandau: Rudolf Hess (1894-1987), Hitlet helyettese

-ki önciánnal nem került kötélre: Hetmann Göring  (1893-1946), a Harmadik Biroda!om második embere, aki ciánnal megmérgezte magát, így elkerülte a halálois ítéletet

-X. Y.: a gyerekgyilkos szülők

-Fat Man: Winston Churchill (1874-1965)

-a  Vezérek: Hitler (a Führer), Mussolini (a Duce)

-atomja keltett rettegett felhőt: az atombomba, a NHrosima és Nagaszaski elleni atomtámadás

• A temetetlen

Nekem nem lesz temetésem.

Éltem midőn be-bevégzem,

nem hantolnak dicső szépen.

 Nem ácsolják koporsómat

vagy valami hasonlókat,

a deszkákra rátaposnak.

Nem készítik a fejfámat!

Összetörik az urnámat.

Vagy àtadják.... bárki másnak.

Biztosan rá jól vigyáznak.

A sok-sok szép sírnyughelyen

álomtra nem hajtom fejem.

Vajon miért lesz ez velem?

(Vajon ezt én megkérdezzem?)

 Holttetemem eldobjátok,

"mert ül rajta bűnös átok!"

Áldás szàlljon mind tirátok!

 Porhüvelyem eldobjátok?

Sasok, sólymok zabáljátok?

Áldás szálljon mind tirátok!

 De közömbös ez énnekem!

Életről szól az életem,

élem, élem, míg élhetem.

Élni, élni, ezt akarom,

úgy is, ha fojt bölcs fájdalom.

Előtolom a két karom-

megragadom a világot.

 Megragadom, felemelem,

belerokkan mindkét kezem.

Fáj ez, fàj ez nagyon nekem.

Felemelem és megtartom

öröklétben minden napon.

Te leszel a társam vajon?