"csak úgy..."

 Csaknem négy napig nem jutottam a hálózathoz, így ide sem tudtam benézni...
Fene vigye el a szolgáltatót!
Persze, a hétvégén nem dolgoznak a szakemberek és nekem ki kellett várnom a mai estét, mert később értem haza a megszokottnál...
Most mentek el a szerelők...kiderült, hogy a vállalkozó, aki bekötötte a netet, a vezetékek színsorrendjét kissé összekeverte é s csoda volt, hogy eddig is tudtam használni a böngészőt...
Remélem, most már nem lesz vele probléma...

Olvasgatok egy kicsit...kíváncsi vagyok, milyen művek születtek a hétvégén... :-)

Talán nincs is olyan ember, akinek ne lennének titkai...legalább egy...ami elkíséri egész életén keresztül...a halálig...

De ha súlyos titokról van szó - jó vagy rossz az mindegy - kaphatunk-e valaha feloldozást valakitől?...hogy egyszer kiadhassuk magunkból...hogy ne nyomasszon tovább...
...például, ha az az ember, aki a titkot ránk bízta, nem él már...hiszen neki már nem számít...
...nem tudhatja meg más, hogy tett-e rosszat vagy jót még életében?

...fárasztó dolog titkot tartani...

Ma ismerős érzések köszöntek rám...hiszek abban, hogy van, ami eleve elrendeltetett...
Nem vélt hasonlóság az, amit felfedeztem és mire végiggondoltam az utóbbi, csaknem két évem történéseit az emlékeimben kutatva, még a tenyerem is beleizzadt...

Ma olvasgattam kicsit...nem itt...máshol...
Van valaki ott, ahol én voltam egykor...és most én irigykedtem egy kicsit az ő helyzetére, épp úgy, ahogy valamikor énrám irigykedtek...
Sikerült felolvasztanom egy jégszívet - mondták akkoriban...nem is tudom leírni, milyen érzés volt átélni, ahogy hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre beljebb kerülök azon az ajtón, amit nagyon erősen bezártak...
Sokszor hallottam: a tettek számítanak, nem a szavak...
Mit érnek a tettek, ha nem előzik meg szavak?
Mit érnek a tettek, ha nem használjuk a szavakat, méltatva a tettek eredményét?
Vannak-e olyan tettek, amivel ki tudnánk fejezni a szív, a lélek, az ész vagy egyáltalán a világmindenség bármely gyönyörűségét?
Tudom, olykor elámulunk egy festmény szépségén, egy szobor nagyszerűségén vagy egy fafaragvány utánozhatatlanságán - mégis azt gondolom, a szavak utolérhetetlenek...

A szavak ott vannak mindenkiben...fegyverként is használhatók, de szentül hiszem, hogyha a béke, a barátság és a szerelem jegyében használjuk őket, nincs, ami felülmúlná a gondolatok eme kifejező eszközét...

Talán egyvalami mégis van...az ölelés...

...szinte szájtátva bámulom az ablakon át ezeket az elementális erőket...
...ahogy a szél igyekszik mindjobban megdönteni a fákat...ahogy az esőcseppek hihetetlen erővel csapódnak minden akadálynak...hangos toccsanással jelzik: itt az út vége...nincs több zuhanás...
...hirtelen vakítóan fényes, kékesfehér, szabálytalan vonal fut végig az ég magasából egészen a földig...alig néhány másodperc múlva, rövid csattogások kíséretében, mintha erőt gyűjtene, hatalmas, levegőt is megrázó robaj jelzi, hogy valahol a földben szétszaladt, a semmihez nem fogható erejű energia...háborús zajokra emlékeztet...
...félelmetes és csodálatos...