"csak úgy..."

Nagyon örülök, hogy kicsit bővült a blogszerkesztő, így használhatom a kedvenc színemet az íráshoz és választhatok betűtípust is...bár a kedvenc betűcsaládom hiányzik a listából... :-)

Mostmár csak annyi kellene, hogy kissé nagyobb betűket láthassak írás közben...
...vagy csak én nem tudom, hol kell beállítani? :-)

(Máris megoldást nyert a probléma...így már teljes a blogszerkesztő...)

Olvasd büszkén... :-)


Gyimóthy Gábor

Nyelvlecke

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmespár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki 'slattyog', mért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg. . ..
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!

Néha kedvem volna csavarogni...csak úgy...
Elszoktam már a céltalan lézengéstől, ami a kamaszkoromat jellemezte...persze, akkor is, csak a haverok társaságában...
Most, hogy kissé ráérős vagyok - merthogy a szabadságomat töltöm -, nyakamba vettem a várost...sétáltam...
Betértem ilyen-olyan üzletbe, jól megnéztem mindent, mintha érdekelne a kapható sokféleség...pedig nem...

Figyeltem az embereket...
Némelyikük szinte rajongva emel le valamit az üzlet polcáról, s teszi boldogan a kosarába, mintha szüksége volna rá és boldogan meséli a mellette állónak, hogy ezt a fantasztikus terméket látta a tévében...lám a reklámok egészen megzavarják az agyunkat...

Kilépek az üzletből...szinte fejbecsap a meleg...bent jár a klimaberendezés, én meg itt kint fuldoklom...
Inkább hazafelé vettem az irányt...
Megálltam a könyvesbolt előtt és eszembe jutott egy kötet...talán hozzájutok mostmár én is...

Csavarogtam kicsit... csak úgy...

Kezdi erejét veszíteni az éj…feldereng a fény valahol keleten…
Hűvös a levegő…tiszta és ártatlan…
Valahol egy madár füttyög…megszólal egy kakas is…
Hogy miért mindig őt hallod?
Minden élőlény jelzi, hogy új nap kezdődik…hiszen ébredés után Te is kéjesen nyögsz a jóleső nyújtózkodáshoz…
…de a kakas, csak kukorékolni tud…hangosan...
A réten végigfut az első napsugár…ha a nappal szemben leguggolsz,  láthatod, amint a pázsiton felcsillan a milliárdnyi szikra…harmatcseppek…
Virágok kezdenek bólogatni a fény felé…
Nagyokat lélegzel…feltöltődsz a tiszta, oxigéndús levegővel…
Mosolyogsz…
Szép reggel…

Tudod, úgy ötéves korom óta érzem azt, amit ma szerelemnek hívok...azóta sem múlt el.
Mindig velem van, folyton érzem és soha nem fogom tudni kitenni a szűrét. Ahogy telnek az évek, egyre inkább nem is akarom. Parancsolni már rég nem tudok neki, de segít, ha egy nőnek szépet szeretnék mondani vagy írni...
Egy érintés, egy szép szó, egy kedves arc és egy pillanat alatt a tizenhatodik században vagyok valahol franciaföldön és a szavak csak úgy tolulnak...