anémone @-->------

Hozzád futok, óh Uram,
Életemnek forrása.
Lelkem fehérré mosva,
Bárányok királya.

Élő vízre szomjazom,
Kiszáradt lelkem taván.
Kenyeredre éhesen,
Az örökélet haván.

Mely fehér, tiszta, fényes,
Gonosz nélküli Ország.
Édeskésen gyönyörű,
Tündöklő Mennyország.

Maradj mindig mellettem,
Nélküled senki vagyok.
Légy mindig segítségem,
Nélküled meghalok.

Te vagy lelkem gyógyköve,
Éltem fénylő sugara
Szívem dobbanásának,
Boldogság hajnala.

Éltem egésze tied,
Isten Szerelmes Fia.
Tied vagyok teljesen,
Lelkemnek Jézusa!

Lágyan, mint pihe felhő
édesen, mint finom méz
ér hozzám e csodás szín,
mely teljesen fölemészt.

Áradva ereimben
fátylat borít lelkemre
fény-könnyet a szívembe,
tüzet gyújt a testemben.

Minden egyes mesés hang
átöleli szívemet
egy csokorrá fonódva
melengeti lelkemet.

Zene nélkül árny vagyok
ritmus nélküli alak
kell nekem a zene-szín,
nélküle meghalok!

Erős burok védte szív,
Lankadt, fáradt mosoly,
Fallal védett érzelem,
Távolból eloson.

Erős fallal védetten,
Fényes csillag ragyogja.
E szép barna képzetet,
Szép édeskés hajnalban.

Erőssége érdekes,
Rács zárta szív tengerén.
Hol nem nyílik kisvirág,
A szerelem mezején.

Félelemben érdekes,
Lakat rejtő bátorság,
Melynek kulcsa elveszett,
Émelyítő boldogság.

Éltető hős feladat,
Mosolyának forrása.
Szép csillogó szemeinek,
Tündöklő forrása.

Hangszál röppen bús szélben,
Húrjainak fonalán,
Megtörve kemény burkát,
Szív-kottája hajnalán.

Köszönöm, hogy itt voltál velem,
De már csak emlék a szerelem.
Csak ennyi volt, már nincs tovább,
Örökre meghalt, bús virág.

Bárki jön, aki helyembe lép,
Mondd el neki szerelmed hevét.
Éljen tovább a láng szívedben,
Légy mással boldog szerelemben.

Örültél a kristálygömbnek,

Melyet egykoron kaptál.

Eme csodás lámpafénynek,

Melyet te birtokoltál.

Lágyan simította arcod,

Félve tartottad kezedben,

Csodáltad, akár harmatot,

A tündöklő szép napfényben.

 Hófehér szép tisztasága,

Megvakította szemedet.

Ártatlan szép ragyogása,

Elbűvölte szívedet.

Hercegnői fényességben,

Melengette lelkedet,

Csodálatos hóesésben,

Ő volt a te ékszered.

Hűség volt a kis kincsedben,

Egyedül csak tied volt.

Csak te tarthattad kezedben,

Csak a te szerelmed volt.

Nem figyeltél gondjaira,

A tied is az övé volt.

Nem figyeltél szavaira,

Mely keserű, könnyes volt.

Nem tartottad oly erősen,

Törékeny kis ékszered.

Elejtve őt sebesen,

Elvesztetted szívedet.

Minden szépség elveszett,

Szilánkok martaléka lett.

Keserű föld porát nyelte,

Meghalt ő már mindörökre.