Kristálygömb

danotimea•  2008. szeptember 1. 20:33

Örültél a kristálygömbnek,

Melyet egykoron kaptál.

Eme csodás lámpafénynek,

Melyet te birtokoltál.

 

Lágyan simította arcod,

Félve tartottad kezedben,

Csodáltad, akár harmatot,

A tündöklő szép napfényben.

 

 Hófehér szép tisztasága,

Megvakította szemedet.

Ártatlan szép ragyogása,

Elbűvölte szívedet.

 

Hercegnői fényességben,

Melengette lelkedet,

Csodálatos hóesésben,

Ő volt a te ékszered.

 

Hűség volt a kis kincsedben,

Egyedül csak tied volt.

Csak te tarthattad kezedben,

Csak a te szerelmed volt.

 

Nem figyeltél gondjaira,

A tied is az övé volt.

Nem figyeltél szavaira,

Mely keserű, könnyes volt.

 

Nem tartottad oly erősen,

Törékeny kis ékszered.

Elejtve őt sebesen,

Elvesztetted szívedet.

 

Minden szépség elveszett,

Szilánkok martaléka lett.

Keserű föld porát nyelte,

Meghalt ő már mindörökre. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

narnia2008. szeptember 23. 23:27

Akárki akármit szólt előttem,szépek az ilyen kristálygömbnyi csodák.....akár a vers maga.
Gratula!

danotimea2008. szeptember 2. 23:26

Általánosítod Maus a kristálygömböt a versed nézd kérlek!

A belső tulajdonságai is le vannak írva! Nem üres!

maus2008. szeptember 2. 23:18

A kristálygömb olyan szerzet, ami kívülről mindig többnek látszik, mint ami valójában. Elbűvölő külső mögött kiábrándítóan egyszerű és értéktelen tartalom... Illúzió. Gratulálok!

agnese822008. szeptember 2. 23:10

Kedves rozsa3333!
Nekem nagyon tetszik...nagyon is ismerős érzés, ha arra gondolok, amire gondolok...