Zia blogja

Gondolatok
ZiaRudi•  2020. július 1. 16:47

Gondolatok...

A felgyorsult világunkban, talán nem is figyelünk, nem vesszük észre, hogy a gondolataink milyen szabadon szállnak. Az egész napunk rohanással telik, az idő múlása legtöbbünk számára csak a feladatok sokaságát jelzi. 

Esténként, amikor a csend veszi át az uralmat a nappali zúgás felett, halljuk meg először a gondolatainkat, amelyek csak úgy özönlenek a tudatalattinkból. Talán még csodálkozunk is rajta, honnan jönnek ezek a gondolatok. Pedig csak az agyunk elkezdte feldolgozni azt a sok-sok történést, ami a nap folyamán megérintett bennünket, és ha figyelnénk rá, válaszokat is kaphatnánk a gondolatainkban már megfogalmazott kérdéseinkre. 

Sokszor azon kapom magam, állok az ablaknál. Egy külső szemlélő azt is gondolhatja, hogy a tájat vagy az embereket nézem, ily elmélyülten. De nem, a gondolataim már oly messze járnak, hogy az engem körülvevő külvilágot már nem is érzékelem. Gondolatban ott vagyok, ahol szeretnék lenni! 

Legtöbbször újra járom az állomásokat az éltemben, vagy új valóságot teremtek magamnak. Kinézve az ablakon a többiek a téli tájat, havas utakat, sietős, fázós embereket látják, pedig én a tengerparton sétálok éppen, a meleg homok pereg az ujjaim közt és hallgatom a tenger zúgását. Elmosolyodom, a számomra oly kellemes érzések hatására, majd visszafordulva az íróasztalom felé veszem az irányt. A kellemes érzések, gondolatok mosolyt csalnak az arcomra, feltöltődve folytatom a munkámat. Milyen csodálatos is ez a képességünk! 

Erőt tudunk nyerni a gondolatainkból, akkor is, amikor alapesetben nincs is minek örülnünk, sőt talán inkább csak sírni tudnánk. Boldogító érzéseket ad a gondolatunk gazdag, kimeríthetetlen tárháza. Elmerülhetünk benne, magunkénak képzelhetünk olyan dolgokat, tulajdonságokat, amit teljes tudati állapotunkban elmondani sem mernénk. Ki- és átalakíthatjuk a történéseinket, csak a képzelőerőnk szabhat határt a gondolataink halmazának. 

Mégis akkor mire valók ezek a gondolatok? 

Mi, ki vagy kik azok, akik ezeket a gondolatokat létrehozzák bennünk? 

Az anyagi világunk szellemi síkján, hogy tudnak ily könnyedén repkedni? Nem ismernek sem kilométereket, sem időkorlátot, még az évek múlása sincs hatással rájuk. Születnek, majd elröppenek, majd egy újabb formájukban testet öltenek az agyunk képzeletbeli síkján...

ZiaRudi•  2020. június 14. 12:13

Mi lett volna, ha...

 Hányszor és hányszor eljátszunk ezzel a gondolattal, mi lett volna ha… ez meg az, így vagy úgy történt volna, ha… így vagy úgy tettem volna akkor, ha… másképp reagálok, ha… másképp válaszolok arra a bizonyos kérdésre? Mi változott volna? 

Miért is foglalkozunk ezzel egyáltalán, hiszen akkor ott döntöttünk, hogy jól vagy rosszul, azt majd az idő eldönti. Meghoztunk egy döntést, azt ott, és akkor helyesnek ítéltünk. Akkor miért is foglalkozunk a ha… lehetőségével? 

Lehetséges, hogy amikor a döntésünket a másik számára is értelmezhetővé, tényé tettük, kimondtuk, igazából még mi sem gondoltuk komolyan azt?

Igaz, hogy már valamilyen szinten megszületett bennünk az elhatározás, és a változás szele lengte be elménket, de „talán”, nem úgy és nem olyan formában kellett volna a másik tudomására hozni a bennünk zajló történéseket. Igen ez így van! 

Nem jól fogalmaztam, kódoltam a mondandómat, a másik nem jól értelmezte, dekódolta a hallottakat, és ezt valahol érezzük folyamatosan a lelkünk mélyén. Az elménk síkján tovább szőjük a gondolataink fonalát, és általa új és újabb, mi lett volna ha…, variáció születik bennünk. De újra megkérdezem. Kell ezzel foglalkoznunk egyáltalán? Mi változik általa? 

Mennyi–mennyi feleslegesen eltelő időt áldozunk a ha… gondolatokra, a ha… érzésekre, a ha… tetteinkre. Pedig a ha… nincs is! 

Van a múlt, a jelen, és a jövő! 

A múlt már elmúlt, nem tudjuk megváltoztatni, nem tudjuk meg nem történté tenni a múltbéli történéséket. Azon dolgozhatunk, hogy a múltban elkövetett hibáinkat orvosoljuk, vagy ne kövesük el újra, ez egy lehetséges alternatíva. De ennyi! 

A lényegi rész az a mostban van, ami a jelen! Itt és most kell (kellene) tudatosan élni, megélni a jelenünk minden pillanatát. Minden nap új és új lehetőséget ad, hogy jól csináljuk! Jól csináljuk? Biztos, hogy minden nap azzal foglalkozunk, ami a leglényegesebb lenne az életünkben? 

Éljünk tudatosan, cselekedjünk tudatosan, és a lehető legtöbbet adjuk magunkból másoknak! 

Abban a pillanatban, amikor ez megtörténik, és így élünk, és ekképpen cselekszünk, már soha többé nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mi lenne ha…

Amennyiben érdekel a folytatás, ....olvass bele a https://www.libri.hu/konyv/jelek-eletszosszenetek-nem-csak-otveneseknek.html

ZiaRudi•  2020. június 4. 18:29

”Cogito ergo sum”

Mindenkinél elérkezik egyszer az az időpont az életében, hogy visszatekint. Ez nálam akkor érkezett el, amikor is betöltöttem azt a bizonyos ötvenet. Mindig jó tanuló voltam, így nem az ötössel kezdődő szám volt a sértőn mérvadó számomra. Inkább azon gondolkodtam, elmélkedtem, hogy ennyi évből már kell tudni, levonni tanulságokat. Nehogy újra és újra elkövessem ugyan azokat a hibákat.

Hisz én nem egy mókuskerékben vagyok, ugye?  

Rengeteg mindent sikerült meg-, és átélnem, megértenem és értelmeznem. Ezekből szeretnék egy- egy csokrot átnyújtani olvasásra, vagy mondhatnám azt is, - tanulságul. Imádon a verseket, sokszor úgy ébredek reggel, hogy csak úgy tolonganak a gondolataimban a szavak és mondatok elegye, arra várva, hogy ki és leírjam őket. Pontosan én sem tudom, honnan is jönnek, ki is küldte, küldi nekem, de biztosan céllal teszi azt!

Úgy döntöttem, hogy az első blog bejegyzésem az 2018. évben megjelent Jelek... című könyvemből egy öröké aktuális témával foglalkozó részlet legyen. 


SZERETET...


Amióta világ a világ, minden ember arra vágyik, hogy szeressék. Talán amiben nem vagyunk egyformák, az az, hogy ez a szeretet vágyása, hány ember felé irányul. Vannak, akik azt szeretik, ha sokan veszik körül, és rengeteg mindent megtesznek azért, hogy egy egész hadseregnyi ember legyen körülöttük. Mindenre odafigyelnek, a névnapokra, születésnapokra, társasági összejöveteleket szerveznek, csak hogy fenntartsák a látszatot, hogy őket milyen sokan szeretik. 

Vannak olyan emberek, inkább azt mondom, emberi foglalkozások, akiknek igazából semmit sem kell megtenniük, és mégis oly sokan szeretik, vagy inkább ragaszkodnak a jelenlétükhöz. A mai szóhasználattal, ők a „Celebek”. Rajongó oldalak tömkelegét töltik meg a fotóikkal, a napi életük minden pillanatáról beszámolva, divatot diktálnak a hóbortosabbnál hóbortosabb ruháikkal, frizurájukkal. 

Mások viszont csak pár embert tudnak elfogadni, a szűk baráti és családi körükben érzik jól magukat. Nem vágynak hivalkodó, nagy seregletre, sokkal jobban szeretnek azon emberek társaságában lenni, akiket ismernek, szeretnek. Nem kell szerepjátékot játszaniuk, nincs szükség színjátékra, és így is jól tudják magukat érezni egymás társaságában. 

A szeretetnek hihetetlen sok formája jelen van az életünkben! Igaz, csak egyetlen szóval fejezzük ki, de nem ugyanazt jelenti az egymás közti kommunikációinkban. Egy szerelem is csak akkor marad fenn hosszú-hosszú ideig, ha át tud lényegülni a szeretetbe. Abba a mindent betöltő, boldogító érzéstengerbe, ami nélkül már nem is akarunk élni sem. Létünk elegye lesz a másik iránt érzett vonzás, féltés, a mindent betöltő szeretetünk. Ameddig ezt a fajta szeretet érzést tápláljuk egymásban, addig tart a kapcsolatunk is. Ha ez eltűnik, akkor már nincs miért fenntartani, az már csak a továbbiakban egy csalóka látszat. 

Sokan nem így gondolkodnak, inkább átengedik egy belső szűrőn a szeretet érzését, egy sokkal–sokkal negatívabb érzésvilágba, mint például a megszokás, vagy a közöny világába. Nem gondolom, hogy ez a fajta „átértelmezés” bármelyik félnek is jót tenne, de sokan félnek a változásoktól, és inkább választanak egy rossz alternatívát, mint azt, hogy merjenek lépni, és egyedül folytassák. Szerintem az ilyen fajta egymás mellett élés jóval károsabb, testileg, és főképp lelkileg, mint minden más egyéb lehetőség. Természetesen mindenki magának választ, dönthet így is, úgy is. 

Vannak soha el nem tűnő, múló szeretetek! Ilyen a gyermekeink, szüleink szeretete, amely határtalan, mindent elsöprő, mindent elfogadó, mindent befogadó szeretet érzése. Nincsenek határok, nincsenek olyan gondok, bajok, amelyek el tudnák törölni bennünk azt a mérhetetlen erőt, energiát, ami szeretetünk, amelyet folyamatosan küldünk, sugárzunk, szeretteink felé.....FOLYTATÁS https://adlibrum.hu/katalogus/Zia_Jelek.html  olvass bele!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom