Gondolatok...

A felgyorsult világunkban, talán nem is figyelünk, nem vesszük észre, hogy a gondolataink milyen szabadon szállnak. Az egész napunk rohanással telik, az idő múlása legtöbbünk számára csak a feladatok sokaságát jelzi. 

Esténként, amikor a csend veszi át az uralmat a nappali zúgás felett, halljuk meg először a gondolatainkat, amelyek csak úgy özönlenek a tudatalattinkból. Talán még csodálkozunk is rajta, honnan jönnek ezek a gondolatok. Pedig csak az agyunk elkezdte feldolgozni azt a sok-sok történést, ami a nap folyamán megérintett bennünket, és ha figyelnénk rá, válaszokat is kaphatnánk a gondolatainkban már megfogalmazott kérdéseinkre. 

Sokszor azon kapom magam, állok az ablaknál. Egy külső szemlélő azt is gondolhatja, hogy a tájat vagy az embereket nézem, ily elmélyülten. De nem, a gondolataim már oly messze járnak, hogy az engem körülvevő külvilágot már nem is érzékelem. Gondolatban ott vagyok, ahol szeretnék lenni! 

Legtöbbször újra járom az állomásokat az éltemben, vagy új valóságot teremtek magamnak. Kinézve az ablakon a többiek a téli tájat, havas utakat, sietős, fázós embereket látják, pedig én a tengerparton sétálok éppen, a meleg homok pereg az ujjaim közt és hallgatom a tenger zúgását. Elmosolyodom, a számomra oly kellemes érzések hatására, majd visszafordulva az íróasztalom felé veszem az irányt. A kellemes érzések, gondolatok mosolyt csalnak az arcomra, feltöltődve folytatom a munkámat. Milyen csodálatos is ez a képességünk! 

Erőt tudunk nyerni a gondolatainkból, akkor is, amikor alapesetben nincs is minek örülnünk, sőt talán inkább csak sírni tudnánk. Boldogító érzéseket ad a gondolatunk gazdag, kimeríthetetlen tárháza. Elmerülhetünk benne, magunkénak képzelhetünk olyan dolgokat, tulajdonságokat, amit teljes tudati állapotunkban elmondani sem mernénk. Ki- és átalakíthatjuk a történéseinket, csak a képzelőerőnk szabhat határt a gondolataink halmazának. 

Mégis akkor mire valók ezek a gondolatok? 

Mi, ki vagy kik azok, akik ezeket a gondolatokat létrehozzák bennünk? 

Az anyagi világunk szellemi síkján, hogy tudnak ily könnyedén repkedni? Nem ismernek sem kilométereket, sem időkorlátot, még az évek múlása sincs hatással rájuk. Születnek, majd elröppenek, majd egy újabb formájukban testet öltenek az agyunk képzeletbeli síkján...