Zerge blogja
odaát
oly sok álnév, álarc után
egy név nélküli sóhaj
egy gyermeki mosoly-fintor
egy ujjbegynyi érintés
-míly mély nyomot volt képes karcolni a szívbe-
az a fránya túlélési ösztön benned
hogy elmentél
mielőtt meg öngyilkoltalak volna
és ez a szelíd békesség szívemben
a viszontlátás ígérete
odaátról integetsz egy gyertyalángban
vagyok
a hang vagyok
mint sírban nyugvók
identitásomnak háttal
tudod
néha azt kívánom
bárcsak megvárnád míg elfordulok
vagy épp foglalt vagyok
vagy épp nem vagyok otthon
csak hogy ne lássam
amint elmégy
mert
belédcsókoltam
az Ő emlékét
Zsolt-árok
a legmélyén képződött
valahol mélyen, hol nincs szenny
ködösités
már nem írok rímes imákat
nem feszülök mának, tegnapnak
nem feszülök indulatnak, erénynek
elsorvadt bennem minden küszködés
marad nekem az árok
számüzetés egy szem borsra
hullámok számlálását bízd könyvelőkre
hagyd másokra a kulcsok zörgetését
légy varjú hegedűvel, a bolond hordár,
mely decemberben enyvet hord a rügynek
zenés mocsárban, szemérem bajnok,
hirtelen restellj meghalni
mentőautoban, ringó ágyon
rendelj kurvákat, pezsgőt, virágot
és pihenés helyett válaszd a borsot
hogy köszönni tudj, ha nincs nehezedre
azoknak , kik üveget, betont és vasat
raknak a térbe, melyből megszökött Isten
könnygáz
így ismerlek:valóságbuborék vagy
valótlanságom kellős közepén
cigifüstbe fojtalak, lelkem
kínzókamrám összes eszközét
már felpróbáltam
mindnél erősebb vagy
magamra térdelek
már levegő sem kell
úgy megyek el mintha
csak kiléptem volna
asztalon üres papír mellett
a még gőzölgő dal...