Zerge blogja

Csak élettelen mosoly

s semmibe meredő tekintet
amit adtam neked 
csak belül csobogó könnyek 
nem engedhettem hogy feltörjenek 
féltem, félek hogy elmossák 
kimossák belőled 
a szerelmet
nem igérsz jövőt 
Nem igérhettem jelent
 két magányos szék 

Roskad

 az emlékek terhe alatt

Itt volt

Reméltem örök
a pillanat

majd tükörbe néztem és 

Sajnos

Nem passzól a lelkem 

Az új ruhádhoz

Haldoklik a nyár

körvonalazódsz bennem 
Féllek kiírni magamból 
Kötélen táncolok
Ne szemmel kövess 
Elég nekem ha 
csak visszatartod a lélegzetem 
Segíts mély, fájdalmas sóhajok nélkül lüktetnem
-olyankor oda az egyensúly-
Féllek kiírni magamból 
Beszippant és kiokád a fény 
Féllek kiírni magamból 
Félek, hogy elesem
Félek, ha majd meztelenül állok előtted
azt mondod: Így, ékezetek nélkül,
nem ismerem...
Félek 
hogy elnyel majd téged is 
sötétségem 

Most lenne jó meghalni míg földet nem érek

én hiszek a magasság mélységében

és hiszem, hogy csakis
ami a mélyből fakad
képes felhőket karcolni
szivárványt festeni
az égbe ment könnyekből