Remény

Mint tenger zúgó moraja,

Hullámzik lelkem vihara,

Ziláltan csapódik sziklán,

S csorog le könnyeim árján.

 

Az aggódás meredek part,

Keményen állja a sarat,

Érvek százaival dacol,

Széttép mindent, mi vigaszom.

 

Sirályként sikít a féltés,

Lent a tehetetlen mélység

Csapong, bömböl szakadatlan,

S nem hallja még a hangodat.

 

Ám van egy sziklahasadék,

Egy Istenadta, kis remény,

Albatrosz szívem odavár,

Tudja, mily nagy az óceán.

 

Ott időz, egy kicsi jelért,

Mit felcsillant a messzeség,

Kitisztítva a felleget,

S napfényben fürdik a reggel.