Gyermekszívvel

 Szenderedik már a fény,
fűben sok kis bogárlény.
Pilledezik fa és bokor,
kő rejtekén szél sem kotor.
Bágyadt arccal néz a Nap,
ásítja az árnyakat.
Elfekszik a felhőkék,
fészket bújnak a fecskék.
Darázs-dongás elfárad,
virággal már nem játszhat,
szirom-szemét hunyja az is,
kicsit sóhajt, alig hallik.
Dajka-karral jő a csend,
álom-ágyat vet itt bent,
őriz majd a csillaglány,
szunnyadj szívem anyácskán!

Nézd, hogy játszik most a hajnal,

napsugárkát fest egy angyal,
csillag-léggömb messze elszáll,
őrája most a végtelen vár.

Nézd, hogy játszik, fut az éj,
elkergeti őt a fény,
odalent a fák alatt,
katonásdi bogárhad.

Nézd, hogy játszik a felhő!
Vele repül a szellő,
bábjátékot játszanak,
bújtatják az árnyakat.

Nézd, hogy játszik az eső!
Csilingel, mint halk csengő,
virágszirmon tanyázik,
sárból gyúrja almáit.

Nézd, hogy játszik az este!
Álmot fest a szemekre,
szivárványon túlra visz,
szívednek ad minden színt.

Toplistákból áll a világ,

Kicsi hangya nagy kalandja,

hallgassátok, hogy történt,
elindult a nagy szabadba,
morzsát lelni, nem körtét!


Apró lábát tette-szedte,
bejárta a kerek erdőt,
de a morzsát csak nem lelte,
ám látott bősz esőfelhőt.


Futott is a kicsi hangya,
a város felé iramban,
elfeledvén, hogy a háza,
nem betonkő között van.


Iszkolt hamar eresz alá,
aztán be az ablakon,
el is tátódott a csöpp száj,
mi terült az sztalon!


Nemhogy morzsa, egész kenyér!
Paradicsom, paprika,
olyan lágy sajt, majdnem fehér!
De nem volt a pakliban,


hogy óriások őrzik mindezt,
pici hangyánk meg oly éhes!
Nézte-nézte a sok kincset,
a királyi teritéket.


A góliátok jártak-keltek,
tányérukra bőven tettek,
földre morzsát sem ejtettek.
Ijedt hangyánk térde remeg,


hisz úgy kéne egy jó falat!
De közben riad, hogy cipő
talpra ragad. Nem akad
egy szösznyi étek, száll az idő,


ablak zárul, az este megjő.
Kicsi hangyusz gyomra korog,
kint telik az utcateknő.
Hajnal tájban inal, robog,


az ajtórést ezért leste,
inkább falut keres a kis
éhenkórász, törpi leske.
Szeme előtt egy hid, nini!


Rajta túl a piros kémény,
no,majd e szegletben vár rá
sok finom morzsás élmény!
Meg is lelte szive álmát,


ez a piciny, mákszem hangya,
azóta is jókat eszik,
a konyhában vigan baktat,
fűpaplanba igy fekszik.

Egyszer régen, túl a réten,