Gyermekszívvel
GyászA kislány-álmok
Csupa dérpitypang a táj, szélszájon szuszog
a pitymallatnak csöndből nyújtózása,
ma a tél sem ostorok surrogása,
mégis, a nincs gerincemre lúdbőrt suttog.
Majd meglátlak. Szemed moháin harmatok,
felcsillognak : mint néha tiszta mosolyok,
a kislányszivnek : születő angyalok.
Arca igy virágrét, és nem szomorog
a képzelet mosódó akvarellján.
Itt elhiszlek. Ülök figyelmed vállán,
az én Katonám Te vagy, és erődnek
tenyerén olyan könnyű hinni, Apám.
Bennem most nem sötétedik a halál.
Még nem nyitok ajtót, bár tudom eljönnek
az árnyak...Még e szép melegébe bújok,
s minden álmot gyertyafénnyé gyújtok.
Szabadon száll a sok pillanatlepke,
kicsi utcánkra fehér gyapjúhó terül,
lelkem szánkóháton kacajgón derül,
fenyőáhitattá lesznek mind a percek.
Mintha Karácsony volna...s a jászolban
a kisded : valósága szeretetednek.
Nehéz ébredni a jelentávolba,
de a vágyszinek is elmeszesednek...
Pedig mennyi élet volt a gyermekben!
Ki nem is lélegzett napvilágot soha.
Kinek felnőtt látásán fájva merengem:
az én apám világomnak : Bábeltornya.