Gyermekszívvel

Egyéb
Steel•  2017. február 11. 19:57

Ha este jő, ha este van

Ha este jő, ha este jő,

alszik a madárháztető,

csirip is elalszik halkan,

szellő lesz a fészkén paplan.


Ha este jő, ha este jő,

elpilled a rét s mező,

csöndre tér a bogárdallam,

elszendereg ha este van.


Ha este van, ha este van

fény szunnyad a csillagban,

libben-lebben száll a felhő,

nem kóricál, ha este jő.


Ha este van, ha este van,

még a Holdnak is lába van,

és átszalad az éjtetőn,

teli képpel nevet ő.


Ha este jő ha este jő,

ásít minden tekergő,

kis méh zünnyög a szirmokban,

elfárad, hisz már este van.


Ha este jő, ha este jő,

az álom puha keszkenő,

szemedre hull, ha este van,

álmodj Te is kicsi Fiam.




Steel•  2015. november 22. 10:22

Mindig Vasárnap

Anyu, én csak azt szeretném, hogy legyen

mindig vasárnap! Te ülj itt mellettem,

látva, mit hogyan lát innen a szemem,

tanulva érteni figyelő csendemben!


Anyu, én csak azt szeretném, legyen örök

vasárnap! Olyan szelid nyugalom

Benned, mikor nem a padlót söpröd.


Lehessünk együtt égbe szálló luftballon!

Két búgócsiga, mely csilingve pörög,

két meztelen talp a nyári udvaron,


mely szélbe kacagva önfeledt szalad.

Anyu, én csak azt szeretném, ölelj

mindig vasárnapin, amikor szavad

szivedből dobogva szól, nem felnőttes


épp odanézve a muszáj-vasalásból.

Anyu, én csak arra vágyom, játszunk mindig

csak a szeretet fontos vasárnapot!

Mikor törődésed szivemre simit,


úgy gondtalan. Apu, én csak azt szeretném,

legyen mindig vasárnap. Gyere, és

heveredj le a földre ide mellém!


A dolog-sietéseket most ne féld!

Legyek én könnyű a válladon! Fejem

öledben, és szádról iródjanak a mesék.


Apu, én csak azt kérem, legyen mindig

vasárnap! Hol te tanulsz gyermek lenni

velem! Legyen minden nap csak egy picit

a közös idő tisztán csak gyermeki!




Steel•  2014. november 18. 11:31

Szenderítő

Elbóbiskol lassan a lágy sugarú Nap,

a szél még csibész, az avarba belecsap,
de már estét játszanak felhők és szinek,
megannyi kutyahang is halkságba pilled.


Fejét lehajtja a fény, a dombok vállán
megpihen, a csend karja ölelésre
tárul, fönn a Hold bűvös ezüst szárnya
suhan a sötétségből hulló éjre.


A csillagok mind apró arany lepkék,
rajban szállnak az álmos házak fölött,
SzunnyadásManó pedig megfogja kezét
minden gyermeknek a kacajok között.


Igy némul ásitásba sok vidám kis száj,
Anyukákhoz bújón, mig suttognak a fák,
szenderedőt, a puha csitulásba,
tiszta, óvó szeretetbe simulásba.