Pimpi mókus története 92. fejezet

"Nem bántjuk a macskát!”

Ebéd után, annak rendje-módja szerint megindult a csapat a szomszédba. A viszontlátás

öröme, és az új ismeretségek hangulata előcsalogatta a szeretetet, mókust a szomszédok

sem

láttak még élőben, de örültek nekik, és ők is elámultak azon, hogy ezek az állatkák beszélni

is tudnak. Telt-múlt az idő, és mivel tudjuk, minden jónak vége szakad egyszer sajnos, így

vacsora után Etelkáék indultak volna haza, ám egy váratlan dolog történt.

Pimpi végképp megsértődött azon, miért megy csodaszámba hogy ők tudnak beszélni, és

persze valljuk be, ő még macskát sosem látott, szép lassan felfedező útra indult. Ahol

letelepedtek, a tisztaszobában nem találta, így kisurrant és helyiségről-helyiségre

kutakodott, hol lehet az a jószág, aki ugyan nem kutya, de neki ismeretlen – egy macska.

Végre megtalálta, az előszoba egyik nyugodt sarkában összegömbölyödve aludt Cirmi a

kosárkájában. Pimpi először a kosarat járta körbe, majd kiváncsian mászott fel rá.

- Nem is olyan ijesztő – mormolta Pimpi és ráugrott a hátára, ám a kandúr békésen

szuszogott tovább, ám hogy nem mozdult, mókusunk egyre harciasabb lett, végigsétált a

hátán lefelé, majd visszafelé a feje tetejére, aztán lemászott, de közben farkával véletlenül

hozzáért a macska orrához, aki erre természetesen felébredt. S mivel

- Cirmi sem volt járatos a biológiában, nem tudta elképzelni mi az Isten csudája merte

őt megzavarni szunyókálásában. Felállt, kimeresztette szemét s karmait, és végre meglátta

az ellenséget. Pimpi még mindig harciasan állt vele szembe, pillanatokig így néztek

„farkasszemet egymással” Cirmi felmérte ő a nagyobb, és a mókus felé kapott, pont

eltalálva a fülét.

- Na erre lett ám haddelhadd, azt a fújtatást, prüszkölést…Pimpi megijedt, és

feldühödött, Cirmi pedig meg akarta büntetni a csendháborítót, úgyhogy megint nyújtotta

mancsát…ám ekkor Márti néni közeledett, és a szokott mozdulattal Pimpit felemelte

farkánál fogva.

- - Ejnye-ejnye, micsoda dolog ez, szedte-vette mókusa, sejtettem, hogy nem maradsz

nyugton, azt is láttam amikor kisurrantál…

- De Márti néni, ő a fülemet…kezdett Pimpi nyafogni.

- Úgy kell Neked, Te ébresztetted fel őt!

- Fáj…

- Persze, hogy fáj a macska karma hegyes-éles, ezért nem szabad bántani.

- Én nem is bántottam – berzenkedett a mókuska.

- Jó-jó én elhiszem, de én előbb láttam macskát mint Te – szólt mostmár szigorúan

Márti néni.

Lehajolt, megsimogatta a kandúrt, aki közben békésen összegömbölyödve szuszogott

tovább.

- De szép cica – mondta, majd karjában Pimpivel elindult visszafelé.

A mókus közben elkezdett fújtatni, s mire visszaértek a tisztaszobába, már lehetett hallani

milyen is ha egy mókus mérges. A társaság csodálkozva nézett rájuk.

- Igen, ilyen is tud lenni egy mókus. Amikor oktondi, és kikezd a kandúrral, semmi

probléma – mosolygott Márti néni.

- Etelkám – szerinted édesanyád megtenné a szívességet, hogy hétfőn reggel felad egy

élő csomagot Sopronba?

- Természetesen – kacsintott a barátnője

- Nem – nem – nem szeretnék csomag lenni – nyöszörgött Pimpi – inkább jó leszek

ígérem.

- Na azért, de Te kópé jössz velünk most – mert félek a kandúrnak még baja lesz éjjel.

- a többi mókuska maradhat, ugye – kérdezte a szomszéd néni – olyan aranyosak, hely

- is lenne nekik.

- Persze, mi is így gondoltuk, csak ezt a mindencsaknemjót viszem magammal, mert

- őt is féltem és a macskát is.

- Rendben van Mártikám köszönjük szépen – csak még mondd meg mit esznek a

mókusok – majd ők megmondják mit szeretnének, jól neveltek, velük nem lesz probléma

Asztalossy Pimpacs pedig velünk lesz jó helyen.

Így történt, hogy Etelka, András, Márti, Béla és Pimpi indult vissza. A mókuska ugyan

mortyogott kicsit, de most Etelka ajánlotta fel, szívesen elmeséli hogyan is kell csomagot,

főleg élőt feladni postán, ha fontos a dolog. De válaszra már nem volt idő, Pimpi is elaludt

mégpedig Márti néni karjában.