Lélekbarlang
SzemélyesLélek-erőd
Várat írnék, de nincs bástya,
s ha a belső tükör hazudna is,nincs lélekerőd már, talána lélek-erőd megvéd sokáig.Vártam, 9 hónapighol boldogan, hol zavartan,hol bizonytalanul, hol biztosan,aztán amikor megérkezett,már velünk együtt telt az idő.
S most...megint várom,tárt karokkal, megifjodott szívvel,finom étellel, puha ággyal,s míg készülök a találkozásra(pedig csak két hete, hogy itthon voltak!)nem cserélnék a világgal!
Átváltozásom
Átváltozásom, sokadik, ám dehogy bánom,
aludni küldöm a zord(?) anyát, hogyfelébredhessen egy őszinte jó barát, akinem nevel már, csak folyton életet mesél,mankónak, de nem példának!!! adja odasaját igen füstös de nagyon is tisztalétszemüvegét.
Ő most indul útnak, én vele indulok,s nem szégyen bevallanom (sosem volt az)ha bölcsebb valamiben, hát én tanulok,mint a jó pap is, holtig tanulok,bár ha nem muszáj, inkább nem prédikálok,és bár biztos nem meglepő, nálam mindigvan valamilyen vélemény, de csaknagyon patikamérlegen osztom én.
Tudtuk ez más lesz már, hogy elment itthonról,
s lassan egy éve, hogy hazajár, a fészek itt van,és örömmel lel rá mindig, ő a szárnypróbálgatószabad madár.
Önbrumm
Némán bennem zokogva visító kőfal-miértjeimre, az öreg idő hosszú múlása ad lélekszememnek
válaszokat, hozzá hozzászólásokat kapok s veszek
mélyen a tudat alatt.
Aztán majd egyszer, amikor készen lesz,
ez a sok ezer darabos puzzle, és hangja is lesz,
a sok miértnek, vajon hogyan gyűjtöm be
az azértokat?
Stációk, kicsi voltam gúnyoltak,
megvetettek, lesajnáltak, kinevettek.
Velem is megindultak a szigorú évek,
több lett a gyertya, még több a haragos
értetlenség, ám születtek barátságok,
némelyük kőbe vésve.
Most megint léptem egyet, nem értenek...
sokan, és én jól látom, sőt egyre jobban,
hogy ki az, aki nem ért, tudom, mit nem ért,
csak azt nem, hogy mit remélt?
Befészkelte magát agyamba egy kép,
két lány ül egy álló motoron, egy szőke
és egy copfos barna, ez utóbbi kicsit
be van ....va. A szőkével nem tudom mi
lett, fél évvel idősebb, nem egy az apa,
sőt az övé, sajnos már fentről, remélem ott nem
üvegek közül integet....imádtam őt!
Nem őt adta apának a Teremtő.
A kép mellé, azt hiszem előbbről egy jelenet,
a kezemre kapok rokonlánytól ütést, s én
gondolkodás nélkül nyújtottam, üssél erre is,
a másik kezemet, nevetés, és méltatlankodás.
A dolog csak kicsit változott...ütnek én nyújtok,
másikat is, de már nem fáj, ott keverik
a balzsamot, ahol rajtam kívül ember nem jár.
(Éreztem előre, Mikulás táján tudunk költözni,
most lenne szükségem erőre, de rombolják,
és jönnek-támadnak a negatív hatások,
tegnapelőtt egy biciklis törpe indián majdnem
levert a lábamról, tegnap meg egy fehér dobozos
féleszű ütött el majdnem az üres parkolóban,
brummogjon nekem egyet, akinek lelke van:((
köszönöm!)
Nyitott-ajtó álom
Belestem azon az ajtón, és egy pillanatra kiestem
az időből, amit láttam, az
egészen más volt.
Nem asztalsor a terem
közepén, körülötte székek,
hanem sok széksor
és egy asztal. Komoly
hangos igenek, azóta is.
Egy pár, Ő világosban
én fehérben, megtudtam
utánam még sokan
érezték ugyanazt, minek
már a kezdetkor a fekete,
az élet úgyis tele van vele
legalább az indulás legyen
vidám.
Akkor még nem voltam
ennyire boszorkány, még
a lakodalom előtt végigszakadt
a ruhám, rossz ómen,
azóta is foltozunk, de ha
van kivel, és mivel, akkor
sebaj, ha mindig van mit.
Elléptem az ajtóból,
elmúlt a pillanat,
de zsebembe bújt
és jött velem...:)
Életbenzin
Még nyomokban látom a pólyát,mosolyokban a csoda-tekintetet,
mélytűzű borostyán is csak furaüvegcserép, azt hiszem, szeretnigyereket szépen-gyengédencsakis így szabad, így lehet.Elrepült a madárkám, zuhantak a percek,aztán hirtelen-gyorsan vasárnap este lett.Telefon, apa a gyorsabb, szeme sötétmondani sem kell, nagy úr a honvágy,a kicsi lányunk megint nagyon sír.
Megnyugtatjuk, mantra, hit, szeretet,telefonálja csak körbe a családot,ehhez a tortához tegyen csak mindenkiegy szeletet. Közben megérkeznek atársak is, a magánya könnyebb lehet.
Tegnap, túlélte, tetszett, elkomolyodik,ám a kollégium, Istenem déja vu-m van,szabad madár, kalitkába nem vágyakozik.Repül haza, zokog, aztán néz ránk, minta kisgyerek, aki rosszat csinált, nehézpillanatok, de életem ennél szebb nem lehet.
Megdől a matematika, háromszög ez a családi kör, de még milyen bástya,aki ezt átéli, annak még a baj is barátja,hiszen az áldás ebben a csoda hangbanmély tűzű lélekszemekben naponta várja.
Néz rám a ház ura, mondom nem történt a semmi,tudásunk legjavát adtuk, magunkhoz kötöttük,védőfalat épített köré a család, jöttek a rossz évekde drótkötél kötődéssel, ennél nagyobb bajunkne is lehessen, soha már.Ez a mákony, lassan tizenkilencéves a lányunk,hiába avattak gólyát, látom a pólyát,Földön-égen nincsen szebb kincs, minta lét, mi kettőnkből fogant, s Isten áldotta meg,szebb dolog mint az anyaság, nem lehet.