Pimpi mókus története 88. fejezet

Mamamaci40•  2021. december 16. 12:04  •  olvasva: 57

Készülődés

Másnap reggel Márti néni meghívta Etelkát és Alízt egy kis beszélgetésre. Nekik is tetszett nagyon az ötlet, és míg tartott a tanítás, Márti néni felhívta Rékát, hogy is legyen a meglepetés. Hétvége jött, majd elkezdődött az új hét, izgalommal és várakozással tele.

Sose lesz már péntek délután – sóhajtoztak a gyerekek.

Ennyi vénséget – kesergett játékosan Márti néni – és úgy csinálnak, mintha bizony nekik kellene csomagolni, ne sürgessétek az időt, telik az magától is, és most jut eszembe, lesz még egy fogadóóra is a héten, remélem senki miatt nem kell bemennünk, ugye? – síri csend lett ezekre a szavakra.

Hallgatás az beleegyezés – mondta elgondolkodva Márti néni – de úgyis meglátjuk.

Csütörtökön még megbeszélte az édesanyjával a teendőket, bevásárolt neki a gyerekek segítségével, pénteken pedig Alízzal és Etelkával együtt végeztek nagy bevásárlást, beszereztek mindent, ami az induláshoz kell, és gondoskodtak arról is, hazatéréskor se hiányozzon semmi. Aztán péntek délután eljött végre a csomagolás, utolsó egyeztetések Csillával, Rékával, és szombaton reggel a három autó elindult Sopron felé.Pimpi kíváncsisága határtalan volt – tényleg nem viszünk semmit? .kérdezgette örökké.

Béla bácsi közölte, a következő mérföldkőnél kiteszi, de Márti néni jobbat tudott.

Á, hagyjad, otthagyjuk majd szépen Sopronban, ezúttal elmaradt a szokásos fújtatás, a mókuska miután megtalálta helyét az ülésen, azonnal elaludt.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!