Pimpi mókus története 11. fejezet

 Újra a városban

Mennyire más volt ez az utazás. Pimpi beszélt, perceken át, míg Krisztáék meg nem unták, és meg nem ígérték neki, hogy indulhat vissza Sopronba, de egyedül, és gyalog.

- Olyan, olyan, olyan... mókustalanok vagytok - mondta sértődötten és néhány pillanat múlva már aludt is. mire felébredt, majdnem hazaértek.

- Ennyi cókmókot, hová fogjátok tenni, úgy fog kinézni a szobád Kriszta, mint egy disznóól!- méltatlankodott Béla bácsi.

Pimpi felhúzta magát, és éppen feleselni akart, mikor Márti néni mosolygós-barátságosan ránézett, s intett ne szóljon semmit.

-  Majd megoldjuk szépen! - ne morogj  mindig.

- Jó-jó, de majd szeretnék belépni, abba a szobába! 

Márti néni kedves-komolyan nézett a párjára, s kérte vonuljon el pihenni, mert a szócsata  miatt

nem haladnak a kicsomagolással, Kriszta leckéit is át kell nézni, készülődni, hiszen holnap már kezdődik az iskola.

- Igazad van! - sóhajtott Béla bácsi. Igaza volt apámnak, gondolta magában, döntsem el, hogy nősülni akarjak, vagy azt hogy igazam legyen, de végül is, jól döntöttem, nézett kedvesen 

feleségére, Márta visszanézett rá, és bólintott, régóta tudtak olvasni egymás gondolataiban.

Kellemesen töltötték a vasárnap hátralévő részét, kicsomagolással, rakodással. A könnyű vacsora már előttük volt az asztalon, mikor vészjóslóan megszólalt a csengő.

- Itt van az anyád! - szólt Béla bácsi.

- Ne anyázzunk, kérem! - nevetett Márta néni, és ment beengedni a hívatlan látogatót.

- Csak egy kávéra jöttem, s hogy ajándékot hozzak a fenevadotoknak - mondta anyja köszönés nélkül.

- Ajándékot? – hüledezett a lánya.

- Igen, én, bár ugyan nem segítettetek költözködni, mit is várjon az ember a családjától? - mondta lamentálva, bár ezzel Mártát már nem tudta meghatni.

- Nem arról volt szó, hogy csak jövő héten költözöl? 

- Arról volt, de meggondoltam magam, miután hiába kerestelek itthon, megkértem a szomszédot segítsen.

- Miért nem telefonáltál? - ismered a telefonszámainkat!

- Tudod, hogy ki nem állhatom azt a vacakot, azért is vettetek biztosan!

- Nézd Anya, mi nemrég értünk haza Sopronból. Gyere, idd meg a kávédat, mondd el, miért jöttél, beszéljük meg, aztán búcsúzzunk el, majd jössz legközelebb is!

- Nem lesz legközelebb! Gyere csak, Te szőrmók, ezt Neked hoztam - bontogatta Vilma néni a csomagot. Kató nem visel el semmilyen állatot vagy madarat, ezért gondoltam, Pistikét Neked adom, még éppen elfér nálatok itt. Ha már én nem..- préselt ki magából hősiesen néhány könnycseppet, a hatás kedvéért.

De, ami ezután következett, arra még ő sem számított. Mindig is pipogya alaknak tartotta vejét, és végtelenül naivnak lányát, hogy ő el tudja viselni ezt az embert.

Most viszont, Béla kilépett a konyhából, és mielőtt Márta bármit is mondhatott volna, megállt anyósa előtt, s halkan, nagy önuralommal csak ennyit mondott:

- A kedves mama, most megfogja Pistikéjét, és vele együtt kilép ezen az ajtón. Többet ide ne jöjjön, vagy csak akkor, ha én nem vagyok itthon. De akkor se nagyon kellene, a lánya nem mer magával szembeszállni, de én szívesen megteszem. Nagyon szeretem a lányát, és nem hagyom, hogy bárki is megbántsa, sértegessem és tudja, mit mondok, 100X inkább ezt a csacsogó vdám szőrmókot látom szívesen otthonunkban, mint magát!

- Volt szerencsém! - tette hozzá, s bevonult a nagyszobába, hiszen kezdődött a meccs aTV-ben.

- Márta, Kriszta, Pimpi gyertek Ti is, még valamit meg kell beszélnünk!

Vilma néni lesújtva, köszönés nélkül távozott, Pistikével együtt, és megfogadta magában,

soha többé nem látogatja meg őket.