Pimpi mókus története 10. fejezet

Sopronban, a hazatérés

Az út nyugodtan telt, bár Apa néhányszor megjegyezte, hogy Pimpit kifordítja a bundájából, ha összemorzsázza az ülést, de legalábbis kiteszi az örökös "Mikor érünk már oda?" kérdések miatt.

- Jaj, szívem, hát ne is csodálkozz, kicsi ő még!

- Igaz is, Pimpikém, hány éves is vagy?

- Éves? Hét hónapos!

- Egy mókusév az hány emberév Anya? - kérdezte Kriszta.

- Pimpit kérdezd, én nem tudom!

- Egy mókusév, az 6 emberév, úgyhogy 5 hónap múlva, egyévesen iskolába kell mennem.

Mivel hosszú az út, az első másfél óra után Apa pihenőt engedett, és megállt egy jellegzetes zöld házikó közelében parkolni

Kriszta és édesanyja kiszállt, s elindultak a házikó felé.

- Igaz is! Pimpi, Te fiú vagy, vagy lány? - kérdezte Kriszta.

A mókus méltatlankodva nézett rá. – Szerinted? 

 - Gondolom, lány

- Hát persze, Te sükebóka! Süke bóka? Milyen az ? – figyelt fel Márti néni az ismeretlen szóra.

- Olyan, mint most Kriszta – nyelvelt vissza Pimpi.

- Jól kinyílt a csípád, kisasszony, jó is, hogy a szüleidhez megyünk

Közben beértek a házikóba, ahol egy nénivel, és a kislányával találkoztak

A kislány mindenáron meg akarta Pimpit simogatni.

- Szabad Anya?

- Én nem tudom Ildikém, de kérdezd meg a nénit!

Márta mosolygott – majd a mókus megmondja!

• Mondja? -  lepődött meg Ildikó.

- Miért csoda, hogy én tudok beszélni? - méltatlankodott Pimpi

Közben visszaértek az autóhoz, az apa már türelmetlenkedett, szokás szerint.  Szerencsésen megérkeztek. 

• Csilla! Ő Pimpi, Pimpi ő Csilla néni – megtörtént a bemutatkozás.

- Pimpi gyere csak - nyitotta ki az asszony a kis szoba ajtaját.

A mókuska boldogan ugrált befelé, hiszen egész családja ott tolongott már.

- Nem felejtettél el valamit Pimpi? - kérdezte Márti néni – tényleg, a csomag.

- Csomag, milyen csomag? - kiabáltak a kis mókusok.

- Várjatok türelemmel - mondta a mókusmama, ajándékot kaptunk, biztosan, inkább segítsetek Pimpinek!

Előkerültek a ruhák, hatalmas örömujjongással fogadta a család.

Csilla szólt is, kicsit csendesebben, mert kikapnak a szomszédoktól.

- Ne haragudj! - mondta mókusmama - szépen elrakjuk a ruhákat, és lassan indulunk haza.

- De, gondoltam gyertek ki holnap a nagy tisztásra, ott nagyobb a hely, jobban férünk, és megbeszélünk mindent.

Odahaza persze kifaggatták Pimpit, s ő is elmondta, szívesen költözne Krisztáékhoz.

- Ezt is megbeszéljük - sóhajtott mókusmama. Aztán, amikor elcsendesedtek a csemeték, meg is kérdezte mókuspapát, mit szólna, ha kedvenc lánya Pestre menne.

- Nem mehet! - dörögte nyomban, de látszott erősen gondolkodik.

- Lássuk csak, kicsi a hely, alig férünk és Pimpi úgyis iskolába megy.

- Hááát, ha Te engeded, én is..

- Akkor ebben maradunk - mondta mókusmama - és békésen aludni tértek.

Másnap aztán, a tisztáson kisebb ünnepséget rendeztek. A mókusok belebújtak új ruhácskáikba, és divatbemutatót tartottak. A két család pikniket szervezett, és mókusmama is sütött finom mogyorótortákat. Aztán, amikor a játéknak vége lett, mókuspapa kezdett beszélni:

- Nagyon köszönjük, amit értünk tettek, és úgy gondoljuk, ha nem fogja Pimpi zavarni Önöket, és nem okoz problémát a dolog, mi elengedjük őt.

Legalább lesz játszótársa Krisztának, jöjjön csak nyugodtan, és  hallottam nemsokára iskolába kell mennie, azt is elintézzük.

- Igen? - görbült Pimpi szája, azt hittem...

- Nem-nem, egy mókusnak is kell iskolába járni! Nálunk a tanév lassan végetér, a vakációban többször jöhetünk látogatóba, sőt néhány hetet tölthetünk itt is.

- Igen Pimpikém, de erről beszélünk majd. Most köszönjünk el mára, szüleiddel Neked is, Csilláékkal nekünk is van megbeszélnivalód és csomagolnod is kell!

- Három ruhásszekrény nem fog elférni a csomagtartóban – szólt Béla bácsi.

- Ne legyél ünneprontó, ejnye-ejnye – mondta Márti néni félig komolyan, félig tréfásan.

Derűs napra ébredtek vasárnap, készülődtek, Pimpinek fájó volt a búcsú, de vigasztalta magát, hogy persze, nem végleges, és bármikor hazautazhat, ha úgy tartja kedve. Aztán, amikor már

elfogytak a szavak, Pimpi csomagja, és a jószívű mókusmama süteményei is a kocsiban voltak,

még egy búcsúszó, és minden haladt a maga útján, de mégis befejeződött, és el is kezdődött valami.