PetiSzakacs blogja

Elindultam tőled

kétszer fürdünk... egyszer ugye a rendes, esti hűvös zuhany ami még egy pillanatra felvillantja a reggel frissességét, de előtte még megfüdök saját véremben és izzadságomban és élvezem: vége, mocskában forgok a mai napnak de legyűrtem

http://www.youtube.com/watch?v=hxOPMpNwafQ

Szerintem csak úgy szerethetünk valakit ha van benne olyan amit nem szeretünk. Ha minden porcikája minden tulajdonsága a tökéletes lenne számunkra akkor csak egy tükör lenne ami a lelkünk mutatja más testében. Kell hogy legyen valami amit el kell fogadni, móresre tanít és megzaboláz amikor azt mondom hogy tökéletes. Őt, akit szerelmesen szeretek és rajongok azért szerethetem igazán mert én lehetek az egy, aki ezt a rosszat, ezt az elviselhetetlent képes vagyok kordában tartani és ő szeret ezért és a szeretete szeretetre sarkallja ezt a poros kis gumót bal-fönt. Ugyanakkor van valami ami ellen én küzdhetek hogy kibírjam hogy elviseljem, és nem csak egy saját tervezésű robot lenne, hanem az Igazi. Lehet ez a rossz bármi: egy sötét titok, agresszív vagy félénk hajlam, idegesítő szokási. Ha én vagyok az aki miatt ezt (hasztalanul) próbálja feledni akkor igazán szeret, és én igazán szeretem.

Ha az élet tökéletes lenne (ami elsőre baromijól hangzik) persze: meglenne mindenünk. Fel se tűnne, hiszen akkor az lenne a természetes és ugyanazt a kis tüskét éreznénk mint most a sivár Valóban. De akkor a küzdés is elveszne. És a szerelem is egy küzdés egy folyamat,ami megtöri a monotonitást.

Amugymeg tök jó cucc a szerelem, mert mostmár énis rakhatok pici szivecskéket a mondataim végére anélkül hogy hipster majomnak tartanának <3

Fehéreket forgatok meg,
A földön kiterítve fekszenek,
Én a tőröm keresem.
Bár nem kenyerem a dicsekvés,
De hát megint győztem,
És a gyerekkor amíg tartott,
Winnetouként begyűjtöttem
Sok-sok, igen sok szőke skalpot.
És Szilaj Ló és Vörös Felhő,
Tehát sziú is voltam néha,
Meg Ülő Bika az tényleg győzött,
Bár elég régen még a
Sebesült Térd nevű patak
Jut eszembe nekem így most.
Ott meghaltunk mi is páran,
De főleg az volt igen kínos,
Hogy amikor eltemettek,
A rám került súlyos földtől
Nem láttam, hogy az élet szép,
És azóta ott lenn pörköl
Valami pokol, de így most
A tőröm hogyha meglenne,
Azzal kivágnám én magam,
S nem pörkölődnék tovább benne,
S elindulnék nagy szellemként
Rendet rakni a világba'.
Ahol baj van, Robin Hoodként
Lőnék én minden irányba,
Ahol meg jó, ott kiskabát
Lennék egy milliomos fián,
Vagy Télapó, hogyha lehet,
Télapó halott indián.