PetiSzakacs blogja

Söprő galacsinok fenn ott,

monoton,

a szél szalad.

Kapuvá szűkül az alkonyi spiritusz utolsó darabja

és mi átmegyünk e kapun, végtelen,örökkön csak kelünk át rajta.

Loholó sápadt csiganyál kísér,itt-ott belefut néhány szivárványív,

és virtuális jelekként egyesülnek

a lüktető processzorokban.

Kancsal tüzijáték oson állandón,füvekbben, vagy a porban,

de néhol a kémrendszer lusta kígyóipálinkáznak a nyárközépi torban.

...Ott vagyunk már?...

Özvegy világ...

Meztelen tested megigéz, igen,

ahogy ott égsz, mozdulatlan,

vissza - vissza nézek,

de már nem látlak a végtelen kapualjban.