my poems

Vallomás


Minden percben csak rád gondolok, 
Az ágyon ülve csak várokozok.
Várok rád és két gyönyörű szemedre,
Nem fér hozzá kétség, ettől keltem életre.


Nem alszom már napok óta, 
Nélküled fájdalmas minden óra.
Nem telik az idő, nem is húzzák,
Nem vánszorog, nem is vonják.


Mindennap türelmetlenül várlak,
Örökre magam mellé kívánlak.
Várom, mikor belépsz az ajtómon,
Nevetsz, és dícséred a mosolyom.


Világom nélküled semmit se ér,
Vár valaki benne, ki semmit sem kér.
Világom nélküled, keserű, csendes,
Kell valaki, akivel együtt lehetek nevetséges.


Nem győzöm várni, hogy lássalak,
Szemeidből valami biztatást olvassak.
Nem bírok már egy helyben maradni,
Inkább elkezdtem feléd csak szaladni.


Itt az idő, hogy megtörjem a csendet, 
És a fejemben megszokjam a rendet.
Nincs mese! Be kell, hogy valljam:
Szeretlek, jóban, rosszban, bajban!

Szeretem


Szeretni és szeretve lenni a legcsodásabb e világon,
a szeretetet felhőtlenül, csak így imádom.
Szeretem, ha szeretnek, szeretek viszont szeretni. 
feledem, ha feleded, hogy eltudlak feledni.
 
Keresem, ha keresed a megfelelő utat,
Keresem, ha keresed te is a kiutat.
ígérem, hogy az ígéretemet örökre ígértem,
félelmemet felismerve fejvesztve futottam,
meggyőzve magamat magamról megkímélem,
de csak, hogy bizonyos légy én is féltem.
 
Szeretem a szabadságot, szeretem a bolondságot,
szótlanul szeretek, mert szeretni szótlanul is lehet.
Érzem a frissítő, édes, felemelő, ékes felleget.
Szeretem, hogy szereted, hogy szeretlek,
zavarba zárom zokogó lelkemet,
fokozott frissességgel, fokozom fáradt lelkedet.
 
Lezárt lelkedet, szeretettel újra nyitom,
itt ez a finom, faragott fogadalom:
szakadatlan szárnyalással számítom,
száz, százszorszép fogadalommal ámítom,
lezárt lelkedet, lelkesen feltárom!