my poems

Vallomás 2.



Hányszor kérdezik, miért az elmúlásról, feledésről írok,
Leírom, mert úgy gondolom, ezek a valódi kínok.
Azt is kérdezik, írás közben nem-e sírok...
Szép dolgokról majd akkor írok, ha friss levegőt szívok.

Élni



Friss levegőt szívni,
Örökkön élni,
Semmitől se félni,
Őszintén írni.


Feltétlen hinni,
Mindig remélni,
Boldogan élni,
Előre törni.


Igazat mondani, 
Sohase hazudni.
Néha-néha sírni.
Így érdemes élni.

Örökre




Csak az örök zajt hallom,
ezerszer is letagadom,
senkinek be nem vallom,
egy szóval sem mondom.


Csak sírok, de nem mutatom,
a könnyet mindig feláldozom,
minden cseppjét támadom,
szemeimből a vizet ontom.


Csak színlelt a mosolyom,

ezerszer meghállálom.

Tudni, sejteni, érezni



Irgalmat kér, bár tudja, nem kap,
Tudja, ő volt az, ki mindig ad.
Sejtette, hogy túljártak az eszén,
Tudja, hogy már túl van a felén,
Érzi, hogy már nem soká bírja,
Valaki őt, maga sem tudja miėrt, leírja.
Sok szeretné látni a földre taszítva,
De tudja, tovább kell menni, elhagyatva.

Kezdtem már megszokni a távolságot,

Lassan már nem vettem a fáradságot,

Hogy leírjam, éppen mi is bántott.



Rég nem gondolkodtam életen és halálon,

Most mégis visszafordítanám, azt kívánom,

Hogy visszatérjek, s újra elmerengjek a halálon.



Újra és újra visszatér a rettegett gondolat,
Hogy lesz-e majd valaki, ki értem imát mondogat?!