Azonnali

Rikított folton gyalogolunk,
Hiába, a problémán csak áthidalunk.
A mában ordítunk a tegnapért,
Szenved ember egy férges almáért.

Harcolj, a tápért,
Harcolj, a nyomorért.
Belül vagy kívül,
A rigó már nem fütyül.

A golyó csak suvít,
Már a gyáva sunyít.
- Röpül az idő -
Az igazság bíz jő.

Bujkálnak beton földön,
Ülnek, a hideg kövön.
Pöfékelnek, pöfékelnek,
- Számukra a jóság az eretnek. -

(Suvít direkt úgy lett írva.)

Kopott liftet hagyok
Nyomott dobok
Időből harapódzok
S inkább futok.

Plebsz volt jó rég
Az én lelkem,
Maradni még:
Ez volt bennem.

Változok, korral,
Foltozok, porral,
Kiszáradt kézzel,
Számolva a vésszel.

Tehet ki tehet,
Idő mehet:
Maradok remete,
Az egyedüli, az egyke.

Az üzemben,
A tanuló részlegen.

Záró jelentést pötyögöm,
Magam torz részét megölöm.
Mélyre döföm késem,
Haldoklik, gyűlölködő mélységem.

Drótvágó Mari okozta zűrzavarok:
Elmúltak, elmúltak a tűzharcos viharok.
Nem azért , mert feladtam,
Hanem azért, mert magam faltam.

Az előzmények megvoltak:
Szövetség kötés felkérés,
Hát elutasítottak, becsaptak,
Utána jött a harctéri felmérés...

A történet 2 és fél éves,
Tudom, milyen édes.
Elég volt, psziché feszült,
Nem leszek remete, aki hegedül.

Ha csak háborúzok a gondolattal,
Megyek ezerrel fejjel a falnak.
Hiába számítok találattal,
Ha csupán ártok ezzel magamnak.

Nem kell ide semmi féle hadviselés,
Csak egy, egy megbékélés.
Pszichológiai háborúban sosem buktam el
- Mert soha sem adtam magam el. -

A katonákat leszerelik,
A csapatszállítókat ide vezénylik.
Az ágyúkat ürítik,
Rádión a békét közvetítik.

Mindenki megy otthonába,
A meleg ágyába.
Végeztünk a háborúval,
Az eget verő égő ég borúval.

Drótvágó Mari meg leshet,
Harc béli lehetősége nem lehet.
Külső határ menti drótokat vágott,
Minden útvonalam elé hágott.
- Megette, nincs esti szalámi felvágott. -
Mert nincs és nem is lesz,
Mert most már minden messze vesz.
Az idő nem tétova,
Legyen velünk a békesség tava.

Lehullott leplek
Darabokra tört kövek
Után jöhet a nap
Meg a holnap.

Minek hitványokkal maradni
S várni várni mikor fog ki harapni
Majd utána jajgatni és káromkodni
Azután meg haragot tartani.

Minek hitvány közösség?
Maradj velem ó nyűgösség
Mint sem eb emberrel legyek
És hitványsággal egyek!

Nem kell mellém oly barát
Ki baj esetén mutatja hátát
S utána még ő van felháborodva
Ha nem adok néki bánatot ronggyá hordva!

Nem kell nekem oly annyira senki sem,
Hisz ha megyek utcán, iskolában,
Nyitva van a sok mindent látó szem,
Inkább leszek egyedül társtalanságban.

Így bizony, kedves társfüggők,
Sokan lesznek nálam a ki fütyülők
Akik megvetnek a kijelentésért.
- Ó! felvették sértésként! -

Értetlen közösségben
A homály ökörségben
Nincs szükség emberre mellém,
Csak kéne már nő bőrén!

Üzenet a bokorban bújónak,
A vadonban lakónak.
Annak, aki a legpontosabb,
Annak, aki most a legfontosabb.

Szóljon hát néked,
Postás, kérem kezed,
Itt van, adom leveled,
Átadtam, most neked.

"Mikor tiszta a kép,
S az áldozat nyílt terepre lép.
Ha jön a parancs,
Akkor csak a távcsőbe kukkants.

Amikor megtörtént a hadüzenet,
Mikor dobja a követ:
Célkeresztet a mellkas bal oldalára,
Ahol a szív van, annak a pontjára.

Ezután menekülj,
Fuss úgy, hogy repülj.
Üldözni fognak,
S aljasnak mondanak.

Megtetted amit meg kellett,
Hadat üzentek,
S határvonalat téptek,
A figyelmeztetés mellett (is)..."

Üzenet vége.
( Legyen veletek a béke!..)