Azonnali

Készültünk,
Én az ágyukkal,
Emberekkel felkészültünk,
A lövedékekkel,
Dolgozó agyunkkal,
Kémlelő eget verő szemünkkel.

Hoztam a lőszereket,
Hoztam az élelmiszereket.
Röppályát számítottam,
A pillanatot vártam.
Nem régóta pedig lemondtam,
Nem, nem feladtam.

Támadni akartam betolakodóra,
Arra a nyamvadt kis drótvágóra
Ki miatt keserű volt jó pár óra,
S reggel nem ébredtem ébresztő riadóra.
Le akartam ágyúzni, elpusztítani,
Földemről elkergetni.

De látom kiment,
A nap pedig lement.
Azok az ágyúk töltve vannak,
A sátorban emberek vannak
S hamarosan jönnek a havak.
A rádiót még nem vettük némára,
De azért készültségben leszünk,
A témára. 

Holnap a talán
Ember talpán
Hegyek hátán
Vár a talány.

Hangoskodik,
A lelőtt bárány.

( Direkt így lett írva, nem feladvány, csak ezt sikerült kihozni.)

Kergetem régi önarcképem
Kopott száraz tenyerem
Munkát ordít
A jövő elfordít
A fájdalom lapít
A halott Róka pedig vonyít.

Megyek a hegyre
Minden kés ott élezve
Belsőségek kivérezve
Lélek az erősségben
A psziché pedig a belsőségben
Vezeti vissza azt a múlt-én darabot
Ki az ördög vért issza,
S onnantól kezdve nincs vissza.

A napokat csak élem
Hangos az utcai léptem
Arcom oly mindent eláruló
Magam jelenléte az áruló.
Majd majdan hallják
De lesznek kik tapasztalják
Kevés lesz az írás,
Mert sok bennem a sírás.

Küzdelem a szívben
Kopott falak sarka tövében,
A nap is tudatlan
Még a lakott ház is hontalan.
Arcom pedig cica szőrös
Szívem pedig rücsökös.
Nagyon sok az üstökös,
De nem érdekel.
Mert nem én leszek aki térdepel,
Nem én leszek a lemaradott
A megharapott
A megtámadott
A meggyalázott hullájú
Idegileg megviselt mintájú,
Holt.

Nyugodtan gyere ide, és kopogtass.
Nézd meg az arckifejezésem, hallgass.
Látod hogy, hogy mozdulatlan s meg sem rándul?
Látod egyáltalán, hogy szemem nem bámul?

Véget ért, minek vége kellett.
A szerelmes álmoknak befellegzett.
Amit féléve írtam,
Azt ma már a lomtárba dobtam.

Két éve vártam egy szituációt,
Most már nem fogadok reklamációt.
Aljas voltál vélem, dögevő,
Oly magadra mindent felvevő.

Te voltál a keselyű,
Akadt szavam, ami keserű.
Minden mi volt,
Már a temetőben pihen, holt.

Most egyedül lettél oly hirtelen,
Látom most ez oly hihetetlen.
Fél évig kitépted szívemet,
Semmibe vetted a dobogó hű érzéseket.

Most meg itt vagy, nagy menően,
Látom, szűzmentesen, nőiesen.
Piszkálsz, mert nyúl voltam,
Zavar, mert van egy halottam.

Bánt, hogy énem nem könyörög,
Kínos, hogy tüdőm nikotint már nem hörög.
Én vagyok most kegyetlen,
Az elmúlt évben én voltam oly szívtelen.

Mert te, kire vártam,
Most is egy ideig, álhattam.
Azt hitted megvárlak,
Hát most íme, legyen tied a remete lak.

Vak nem vagyok,
Hisz most is alkotok.
Érzelem mentesen,
Oly nagyképűen felületesen.

Te leléptél,
Életet keserítettél.
Majd utána háborúzgatsz,
Nyomorért borulgatsz.

Nem tetszik a képem,
Mert most szíved kitépem.
Te is megtetted az enyémmel,
Nem könyörögtem, nincs reménnyel.

Élem a mát,
Kazánra teszem a fát.
Hiányzol?
Mégis hol?

Nincs kitől bocsánatot kérjek,
Egyedül is épp hogy mendegélek.
Érzelmileg rongy az állapotom,
Szívemet karommal takarom.

Kerülöm szemed,
Tudom, sok az ebed.
Osztályban egymással szemezünk,
Várjál, most elemezzünk.

Nézhetünk boci szemmel,
Talán elmegyünk egymás mellett,
Kegyelemmel?

Bizsergés,
Nem émelygés
Vagy erős szív ritmus,
Csak jobb mellkasi bizsergés.
Mit mondjak? Nincs és.

Mikor egy emlékeztető muzsika
Felszólalt - eszembe jutott " Csipkerózsika".
Már csak üresség maradt,
Az idő mindent hátra hagy,
Mindent kimart.

Csak jobb tüdőmön érzem,
Nincsen "belső vérzésem".
Csak egy néma megemlékezésem.
" - Janikám, de hülye voltál.
- Igazad van. Valamit kéne inni."
Volt valami, volt miről írni.
Most is.