Earl blogja

Lehet,hogy volt címe,de elfelejtettem...

Álmaink súlya nyomot hagy a párnán,

Ledönt a szerelem,mint pusztító járvány.

Kétség sem fér hozzá,tested már enyém,

Kéjjel telt tóba fúlt erkölcs és erény.

  Hófehér köntösöd halkan hullt elém,

Sóhajtva suttogod:Óh,merülj belém!

Megmártom húsomat húsodban,

Elveszlek,nem kell már titokban.

Tudja már minden,a Föld,a Víz,az Ég,

Szívemről patakban olvad el a jég.

Átjáró

Csuklómon e hevenyészett kötés kevés,hogy felfogja a vért,

Szembefordulva önmagammal már nem kérdem,miért.

Percek vannak hátra,lehűlt a levegő,

Nem ezt jósolta mára az időjárás-jelentő.

Nem ezt jósolták korábban a csillagok,

Csoda-e,kérdem én,hogy most itt vagyok?

Fehér volt a lepedő,s most véremtől ázott el,

Mindenemet odaadtam,de beérted a felével.

Haragot már nem érzek,megbékéltem vele,

Borzongat,ahogy megérint a halál szele.

Keserű szájízzel az utolsókat rúgom,

Nekem már berendeztek egy szobát a túloldalon.

Tudom,hogy érték,de mégis nekem adod,

Véred a lepedőn,teszed a feladatod.

Körülölellek,s te magadba fogadsz,

A tetőnk az égbolt,hát nézd a csillagokat!

Erős a hitem,de gyengéd a kezem,

Nem bántanálak tudod,sohasem.

Sóhajtsd az égre,hogy kívánlak nagyon,

Használj csak bátran,hidd el én hagyom!

Az ösztönlény,mi benned szunnyad ébredjen fel újra.

Fogd meg a kezem,vezess a rossz útra,

És,ha véget ér a nászunk,csak pihenj meg csendesen,

S én nézlek téged tovább,őrzőn,szerelmesen.