Earl blogja

Kedves Earl!

A Poet.hu látogatói között nagy számban vannak a fiatal korosztályból is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az oldal számukra is megfelelő tartalmat biztosítson. Megítélésünk szerint az alábbi versed nem felel meg ennek a kitételünknek, ezért sajnos el kellett utasítanunk.

Az elszakadásra való képtelenség

Fakúszó lidércek reszketnek dér alatt,
november végén már érzik a hideget.
Egy repedt metronóm majmolni igyekszik
folyton csak ütemet tévesztő szívemet.

Szellőnél is gyengébb bal kezem markolja
még vajat sem vágó életlen késemet.
Jobbomban köldököm zsinórja kígyózik...
Szakadni tőletek, részeim, nem merek.

Visszautasításunk semmilyen formában nem számít véleménynyilvánításnak. Köszönjük megértésedet!

A Poet csapata

Ködfoltokat hányó erdők,

elégséges csak a tavasz,

kifutóban van már minden,

alig hallik zokszó, panasz.

Beletörődésben élünk,

magunk választottuk újra,

egymás lábán hasra eső

hibáinkból nem tanulva.

Szeretetünk foszlányait,

mint szertehintett hamvakat

-ahogy fogy belőlünk a hit-

messze földre viszi a szél,

hogy a méltó embereknek

legyen ez elérhető cél.

Felidézzük a régmúltat,

de megszakad a kapcsolat,

az utolsó leosztás jön,

ki most nem indul, itt ragad.

A holdudvar kapujában


A vigyorgó tömegben leszólít a magány. 
Felfoghatatlan, mi most történik velem. 
Hiába hagy nyomot faromon egy karosszék, 
csalóka tájképnek tűnik csak a jelen. 

Mint túl tarka kutyák a menhelyen remegve,
utolsó esélyünk várni a Messiást. 
Ásványvizet, kávét kortyolunk pár százasért, 
csitítjuk magunkban sokan a nagy piást. 

A zsibbadó lábak már megmozdulni vágynak, 
kihasznált bensőnkből éhségünk dörömböl. 
Nekiveselkedésre van pont itt az idő, 
búcsúzni végre az átkozott köröktől!

Minek a hit, hogyha úgysem segít?

Parányi most a lelkem, mint az Univerzum Ősrobbanás előtt.