Earl blogja

Earl•  2014. március 2. 20:19

Dolgozunk

"Napjaink, mint megriadt vadludak,

egymásnak ütközve aláhullanak."

 

Ez járt Karcsi eszében,

 

míg dolgozott a villa,

 

emelkedett, süllyedt,

 

mint libikóka hinta.

 

A vadlovas hasonlatra,

 

már nem jutott több idő,

 

munkája meg amúgy is

 

igen lélekölő.

 

Gyilkosa az álmoknak,

 

foglárja a szónak,

 

a legritkább esetben

 

érzi magát jónak.

 

Garantáltan frusztrál

 

néhány dőre vezető,

 

odaát van nyugalom,

 

a hely neve temető.

 

Mosolyodik Károly,

 

az órájára pillant,

 

mindjárt itt a fájront,

 

e fél nap hogy elillant.

 

Nem keresett sokat,

 

de élteti a tudat,

 

a húspultoknál várja

 

egy jó kocsonyacsomag.

 

 

Earl•  2012. december 1. 21:32

Az elszakadásra való képtelenség

Kedves Earl!

A Poet.hu látogatói között nagy számban vannak a fiatal korosztályból is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az oldal számukra is megfelelő tartalmat biztosítson. Megítélésünk szerint az alábbi versed nem felel meg ennek a kitételünknek, ezért sajnos el kellett utasítanunk.

Az elszakadásra való képtelenség

Fakúszó lidércek reszketnek dér alatt,
november végén már érzik a hideget.
Egy repedt metronóm majmolni igyekszik
folyton csak ütemet tévesztő szívemet.

Szellőnél is gyengébb bal kezem markolja
még vajat sem vágó életlen késemet.
Jobbomban köldököm zsinórja kígyózik...
Szakadni tőletek, részeim, nem merek.

Visszautasításunk semmilyen formában nem számít véleménynyilvánításnak. Köszönjük megértésedet!

A Poet csapata

Earl•  2012. szeptember 14. 21:11

Igazolatlan hiányzás

Halk szuszogásod helyett, a falszomszédok

szerelmének ritmusára alszom el újra.

Nem vigyázza sekély álmaimat senki,

csak az utánad könnyező sárga plüsskutya.

Earl•  2012. június 29. 14:27

Indulóban

Ködfoltokat hányó erdők,

elégséges csak a tavasz,

kifutóban van már minden,

alig hallik zokszó, panasz.

Beletörődésben élünk,

magunk választottuk újra,

egymás lábán hasra eső

hibáinkból nem tanulva.

Szeretetünk foszlányait,

mint szertehintett hamvakat

-ahogy fogy belőlünk a hit-

messze földre viszi a szél,

hogy a méltó embereknek

legyen ez elérhető cél.

Felidézzük a régmúltat,

de megszakad a kapcsolat,

az utolsó leosztás jön,

ki most nem indul, itt ragad.

 

Earl•  2012. május 12. 09:52

A szél ellen nem lehet

A holdudvar kapujában


A vigyorgó tömegben leszólít a magány. 
Felfoghatatlan, mi most történik velem. 
Hiába hagy nyomot faromon egy karosszék, 
csalóka tájképnek tűnik csak a jelen. 

Mint túl tarka kutyák a menhelyen remegve,
utolsó esélyünk várni a Messiást. 
Ásványvizet, kávét kortyolunk pár százasért, 
csitítjuk magunkban sokan a nagy piást. 

A zsibbadó lábak már megmozdulni vágynak, 
kihasznált bensőnkből éhségünk dörömböl. 
Nekiveselkedésre van pont itt az idő, 
búcsúzni végre az átkozott köröktől!

 

 

 

 

( Mivel ma reggel arra ébredtem, hogy rejtélyes módon

törlődött e főoldalon megjelent írásom második versszakának

első sora, és így számomra a vers értelmetlenné vált, hát

megosztom itt. Mindenesetre, kevéssé elegáns utólag

cenzúrázni. Szerintem... No, de ez legyen a legnagyobb

bajunk, nem igaz? ) 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom