Earl blogja
Dolgozunk
"Napjaink, mint megriadt vadludak,
egymásnak ütközve aláhullanak."Ez járt Karcsi eszében,
míg dolgozott a villa,
emelkedett, süllyedt,
mint libikóka hinta.
A vadlovas hasonlatra,
már nem jutott több idő,
munkája meg amúgy is
igen lélekölő.
Gyilkosa az álmoknak,
foglárja a szónak,
a legritkább esetben
érzi magát jónak.
Garantáltan frusztrál
néhány dőre vezető,
odaát van nyugalom,
a hely neve temető.
Mosolyodik Károly,
az órájára pillant,
mindjárt itt a fájront,
e fél nap hogy elillant.
Nem keresett sokat,
de élteti a tudat,
a húspultoknál várja
egy jó kocsonyacsomag.
Az elszakadásra való képtelenség
Kedves Earl!
A Poet.hu látogatói között nagy számban vannak a fiatal korosztályból is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az oldal számukra is megfelelő tartalmat biztosítson. Megítélésünk szerint az alábbi versed nem felel meg ennek a kitételünknek, ezért sajnos el kellett utasítanunk.
Az elszakadásra való képtelenség
Fakúszó lidércek reszketnek dér alatt,
november végén már érzik a hideget.
Egy repedt metronóm majmolni igyekszik
folyton csak ütemet tévesztő szívemet.
Szellőnél is gyengébb bal kezem markolja
még vajat sem vágó életlen késemet.
Jobbomban köldököm zsinórja kígyózik...
Szakadni tőletek, részeim, nem merek.
Visszautasításunk semmilyen formában nem számít véleménynyilvánításnak. Köszönjük megértésedet!
A Poet csapata
Igazolatlan hiányzás
Halk szuszogásod helyett, a falszomszédok
szerelmének ritmusára alszom el újra.Nem vigyázza sekély álmaimat senki,csak az utánad könnyező sárga plüsskutya.Indulóban
Ködfoltokat hányó erdők,
elégséges csak a tavasz,
kifutóban van már minden,
alig hallik zokszó, panasz.
Beletörődésben élünk,
magunk választottuk újra,
egymás lábán hasra eső
hibáinkból nem tanulva.
Szeretetünk foszlányait,
mint szertehintett hamvakat
-ahogy fogy belőlünk a hit-
messze földre viszi a szél,
hogy a méltó embereknek
legyen ez elérhető cél.
Felidézzük a régmúltat,
de megszakad a kapcsolat,
az utolsó leosztás jön,
ki most nem indul, itt ragad.
A szél ellen nem lehet
A holdudvar kapujában
A vigyorgó tömegben leszólít a magány.
Felfoghatatlan, mi most történik velem.
Hiába hagy nyomot faromon egy karosszék,
csalóka tájképnek tűnik csak a jelen.
Mint túl tarka kutyák a menhelyen remegve,
utolsó esélyünk várni a Messiást.
Ásványvizet, kávét kortyolunk pár százasért,
csitítjuk magunkban sokan a nagy piást.
A zsibbadó lábak már megmozdulni vágynak,
kihasznált bensőnkből éhségünk dörömböl.
Nekiveselkedésre van pont itt az idő,
búcsúzni végre az átkozott köröktől!