Earl blogja
EgyébSzerelemdoktor
Ha szeretsz egy picit is,
mondd, hogy appendicitis!Kihűlés, vagy mifene
Véraláfutásos reggelre keltél,
körmöm az éjszaka beléd szakadt.
Ragaszkodásomnak pillanatképe…
Az élet előlem túl gyorsan szalad.
Oly falat emeltél közénk egy ideje,
hogy hasztalan tengernyi próbálkozásom.
Nincs az a faltörő kos, ami segítsen,
hát ígéretemet ezennel beváltom.
Kazamaták mélyére száműzöm magamat,
hol nem melegít csak egy csituló zsarátnok.
Az utolsó órán még idézem arcodat,
majd a halálban végül megnyugvást találok.
Olvadás. (pont)
Olvadás! Olvasás!
Sírás! Írás!
Ugye milyen szánalmas?
Leegyszerűsíteni mindent,
Hogy megértsen más.
Pedig, kicsit sem bonyolult az élet.
Néha a karalábé fás,
De főzöm, hogy puhuljon,
És most én kérem, hogy hallgasson meg,csókolom!
Ő is, te is,
S ha mutatom, hát "láss!
Ne csak nézz!"
Fedezetlen a csekkem
Ezzel semmire sem mész.
A Quimby ma is sokat adott,
De vajon én mit adhatok?
Azt a pár percet,
Mikor is nárcisztikus monológomat hallgatod?
Döntöttem!
Ma sem döntök el semmit.
Ugye milyen könnyű?
Na nehogy már rajtam múljon,
Kell is nekem bármi eskü!
Fogadalom? Irodalom..
Eh, már megint kezdem,
Úgyhogy a magam részéről
Befejeztem!
Jó kis búcsúvers,aztán mára ennyi...
Nincs címe
Akkor mondtam azt, hogy vége, és te nem kérdezted, miért.Akkor mondtam, elhagylak, és nem kérdezted, kiért.Nem éreztem igazán, hogy fontos vagyok neked,Hát emlékkönyvbe írtam gyönyörű szép neved. Aztán, elhelyeztem polcomon a Zabhegyező felett,Mit tőled kaptam ajándékba lakáskulcs helyett.Kicsit fáj, de be kell látnom, néha tévedek,Nem én voltam az, s már soha nem is leszek.Mert,most ez jutott az eszembe
Egymásra dobált mondatok
Elmém mélyéről, már csak egy sosem látott tenger tompa morajlását hallom.Kacagásod színes gyöngyei szertegurultak rég, egyet sem lelek a nyirkos, hideg padlón.A tükör, mi arcodat csalta csillogón, meghasadt, nem mutat mást, mint szánalmas torzót.Gyalog megyek most is, mint mindig, nyálkás ködben fázva járom az üres korzót.Csavrgó lettem, hiábavalóság minden napom, cipőkoppanások maradnak utánam az utakon.Keresek valamit magamban, vagy odakint, megfakult csodák a falakon, lélekölő a nyugalom.Múltbeli plakátokról vigyorog rám a bánat, sehol sem talállak, azt hiszem, feladom.Koldus néz rám esengőn a sarkon - Alamizsnát a nincstelennek! - elfordítom az arcom.Tőlem kérsz, kit kisemmiztek az évek? A szerelemért szálltam síkra, de elbukott a harcom.