Bordadongák között még lüktetésed érzem, vérrel telik véredényem. Nem az enyém az érdem. Mészfalu erekben beszűkült bűntudat egy vak hegedűssel búcsúdalt huzat…
Tyúkmelledb en harmonikasíp zihál, tüdőtérfogatod galambbegynyi oxigént produkál. Gyenge a sóhajod? Sebaj! Csak fuvallatnyi szellő viharvert egeden. Félénk, torzó bárányfelhő…
Ne számold újra, rövidre fogott kalandtúra a földi léted, szexepiled lesz, ha a felnőttkort majd megéred. Úgy szeretted a dohánybokrok virágzását! Kinyílt kertekben illatos fehér-halál lándzsák…
"Valaha volt tüdőm is, rózsaszín. Csak üszkös ma. Még fekete varjakként körém gyűltök?" Kátrányba mártva vár az élőszövet. Nem hátrány, ha zsebedben hordod az Élet-követ...
Mar mély métely, májad zsugorban, dagadni látszol Szemed fehérje sárgában búsul, előre gyászol "Életem az italom"felírva már a szemfedődre... Unottan köpsz véreset a frissen mosott csempekőre
Rátok ismernek mindenütt, mocsokban szőrnövesztők A modern kor romlott gyermekei, a megjövendölt... Hideget-melege t tűrő gnómok, Piszkoskezű-lá bú szúrós-szagú mai gótok,
sugárfertőz ött túlélők, immúnis járvány-cselédek Elfordulnak tőletek a védett „proletárok& #8221; a madarak is csendben, gubbasztva ülnek,úgy félnek. Ma már én sem remélek többet, a jövőtől hányok...
Semmit sem ért a hegyi beszéd, latrokká lettek mind a férfiak. Asszonynépek ördögökkel hágnak, pokol tornácán hevernek. Hazug szavak, ocsmány szajha-szájak, szívtelen, vad csókolások, eleven lárvatetemek kéjsóváran. Ócska vázai emberi nemnek. Cifra portékákat élvre kínáló kufárok, csengő szolga-arannyal. Az arc eltorzult, fakó. Dülledt szemekkel parázna némberek nevetnek Fülledt buja vágyak, állott-szagú ágyak... sóvár nyálcsorgató vének. Szodoma világok. Szép emlékek összevissza hánytan. Halálra váltan. Vissza nem fordítható skarlát-ragály-sodor. A szende idő korcs babákat éltet...